Valóban az a sikeres ember, aki életének 80%-át olyanok körében tölti, akiket nem kedvel? Kérdés, hogy a siker miben rejlik: a szakmai teljesítményekben, vagy inkább a kapcsolatok minőségében? Talán érdemes lenne átgondolni, hogy a siker nem csupán a körn
A kutatás fő tapasztalatairól, tanulságairól kérdeztük.
A téma iránti érdeklődésem egy személyes élményből fakadt, amely során ráébredtem, hogy a különböző perspektívák és innovatív megközelítések milyen hatalmas hatással lehetnek a problémák megoldására. Az élet során gyakran találkozunk olyan kihívásokkal, amelyekre a hagyományos módszerek nem nyújtanak kielégítő válaszokat. Ekkor éreztem, hogy szükség van egy újfajta látásmódra, ami friss impulzusokat hozhat a kutatás világába. A "Új Vízió" név választása nem véletlen. Ez a kifejezés tükrözi azt a vágyunkat, hogy áttörjük a megszokott kereteket, és olyan innovatív ötletekkel álljunk elő, amelyek új irányokat nyithatnak meg a tudományos diskurzusban. A vízió nem csupán egy elképzelés, hanem egy mozgalom is, amely arra ösztönöz minket, hogy felfedezzük a még ismeretlen területeket, és bátran merjünk kísérletezni. A kutatócsoportunk célja, hogy összegyűjtsük a különböző szakterületeken dolgozó szakembereket, és közösen hozzunk létre valami igazán egyedit és értékeset.
Azért, mert úgy tűnik, hogy környezeti szempontból fenntarthatatlan a folyamatos gazdasági növekedés hajszolása. A produktivitás növekedését, hogy egyre jobb gépekkel, egyre kevesebb idő alatt egyre többet tudunk termelni, használhatnánk a még több termelés helyett akár arra is, hogy több legyen a szabadidőnk. Persze így nagyon egyszerűen hangzik, de hogy ez hol, mikor, mennyire megvalósítható, az rendkívül komplex. Ezért kezdtem bele a kutatásba, abszolút zöld megközelítésből érkezem.
Mennyire voltak előttetek példák a négynapos munkahéttel való kísérletezésre, amikor elkezdtétek a kutatást?
A projekt 2019-ben vette kezdetét, még a koronavírus járvány előtti időszakban. Amikor a pályázat megírására került sor, a hasonló kísérletek még igencsak gyerekcipőben jártak; alig lehetett hallani róluk. Bár valószínűleg akadtak kisebb cégek, akik kísérleteztek ezzel, a ma már ismert jelentős projektek még csak álomnak tűntek. A covid járvány után viszont egy csapásra népszerű témává váltak a közbeszédben.
Hogyan formálta át a COVID-19 a kezdeti terveiteket?
Sok kihívással kellett szembenéznünk. Egyrészt a csapat felépítése igencsak nehézkes volt, hiszen alig ismertük egymást. Ráadásul az empirikus adatgyűjtés során online platformokra kellett támaszkodnunk, így személyes interjúk lebonyolítására nem volt lehetőség. Ezek a tényezők valóban hátrányt jelentettek. Ugyanakkor voltak pozitívumok is: a helyzet rávilágított arra, hogy a munkához való hozzáállásunk merőben átalakulhat. Sokan ráébredtek, hogy talán a dolgokat másképp is meg lehet közelíteni, és felmerült a kérdés: vajon lehetséges-e kevesebbet dolgozni? Úgy vélem, hogy a karantén időszaka jelentős hatással volt arra, hogy egyre több kísérlet indult a munkaidő csökkentésére.
A kutatás célja a vizsgált téma mélyreható elemzése volt, amely során számos aspektust figyelembe vettünk. A kutatásunkat három fő szakaszra osztottuk: az első fázisban irodalmi áttekintést készítettünk, amely során a meglévő szakirodalom alapján feltérképeztük a témához kapcsolódó elméleteket és korábbi eredményeket. A második szakaszban empirikus adatgyűjtést végeztünk, amely során kérdőíveket, interjúkat vagy megfigyeléseket alkalmaztunk a kutatási kérdések megválaszolására. Végül, a harmadik fázisban az összegyűjtött adatokat elemezve levontuk a következtetéseinket, és javaslatokat tettünk a jövőbeli kutatási irányokra. Az egész folyamat során igyekeztünk a lehető legátfogóbb és objektívabb megközelítést alkalmazni.
Négy részre osztottuk a kutatást, két nagy részen belül két-két kisebb. Az egyik nagy rész a megvalósíthatóság, a másik nagy rész a kívánatosság. Hogy meg lehet-e csinálni, és jó-e, ha megcsináljuk. Előbbiben vizsgáltuk azt, hogy politikailag meg lehet-e csinálni, hogy erősebbek-e azok a csoportok, akik akarják csinálni, mint azok, akik nem akarják. Itt nem feltétlen országos politikára gondolok, ide soroljuk mondjuk a munkavállalók és munkaadók küzdelmét is. Illetve vizsgáltuk a megvalósíthatóság praktikus oldalát, hogy például az olyan emberekkel, akiknek nehezen mérhető a munkaideje, velük mit lehet kezdeni. A kívánatosság pedig azt nézi, mennyire jó az embernek meg mennyire jó a környezetnek.
Többféle munkaidő-csökkentési megoldás megvalósíthatóságát igyekeztünk feltérképezni. Két kulcsfontosságú tényezőt vizsgáltunk: milyen hatással van a jövedelemre és a termelési teljesítményre a munkaidő csökkentése.
Mik a fő tapasztalatok?
Az egyik, hogy a politikai megvalósíthatóság terén a munkaidő-csökkentés típusai között óriási különbségek vannak. Természetesen politikailag az a legkönnyebben keresztülnyomható dolog, ha úgy csökkentünk munkaidőt, hogy mindenki ugyanannyit termel, csak kevesebb idő alatt, és ugyanannyit is kap érte fizetésben. Itt nincs annyira egyértelmű ellenérdekelt fél.
Viszont mi úgy véljük, hogy bár ez tűnhet a legegyszerűbb megoldásnak, nem érdemes kizárólag ezzel foglalkozni. Környezeti szempontból ugyanis ez a lehetőség a legkevésbé fenntartható.
Minél drasztikusabb egy stratégia, és minél inkább kapcsolódik a fizetések vagy a termelés csökkentéséhez, annál valószínűbb, hogy pozitív környezeti hatásokkal jár.
Tehát egy érdekes feszültség áll fenn a megvalósíthatóság és a környezeti előnyök között, ami valószínűleg nem puszta véletlen. A gazdasági növekedéshez való ragaszkodás következtében kihívást jelent elvonatkoztatni attól, hogy a termelés és a fogyasztás legalább egy bizonyos szinten stabilizálódjon.
A rövidebb munkahét számos előnnyel járhat a munkavállalók számára, még akkor is, ha ez esetleg kevesebb jövedelmet jelent. Először is, a több szabadidő lehetőséget biztosít a pihenésre és a feltöltődésre, ami hosszú távon javíthatja a mentális és fizikai egészséget. Emellett a rövidebb munkahét segíthet a munka-magánélet egyensúlyának helyreállításában, lehetővé téve, hogy a munkavállalók több időt töltsenek családjukkal, barátaikkal, vagy saját hobbijaikkal. Ráadásul a kevesebb munkaidő gyakran növeli a munka hatékonyságát és produktivitását, hiszen a munkavállalók felfrissültebben és motiváltabban térnek vissza a feladataikhoz. A rövidebb munkahét emellett csökkentheti a munkahelyi stresszt, ami szintén hozzájárulhat a jobb közérzethez és a magasabb munkamorálhoz. Végül, egy ilyen rendszer ösztönözheti a kreativitást és az innovációt, hiszen a szabadidő lehetőséget ad az új ötletek kidolgozására és a személyes fejlődésre. Mindezek figyelembevételével a munkavállalók számára a rövidebb munkahét nemcsak anyagi kérdés, hanem egy életminőség-javító lehetőség is.
Az arányosság kérdése nem mindig egyértelmű, így elképzelhető olyan munkaidő-csökkentés is, amely során például 20 százalékkal csökken a munkaidőd, viszont a bérded csak 10 százalékkal mérséklődik. Ez már kedvezőbb helyzetet teremt. Németországban például találkoztunk olyan példával, ahol a munkavállalóknak lehetőségük volt választani: az egyik opciónál 8 plusz szabadnapot kaptak, míg a másik lehetőség 6 napnyi plusz bért jelentett. Ez már egy sokkal pozitívabb mérlegkép, amely figyelembe veszi a dolgozók igényeit is.
Másrészt úgy vélem, fontos lehet átgondolni és kritikusan szemlélni a társadalmunk jóléti képét, amely gyakran a siker hajszolására összpontosít.
Tényleg az a sikeres ember - mondjuk a cégvezető vagy a nagyhatalmú politikus -, aki az életének a 80 százalékát olyan emberek társaságában tölti, akiket utál, vagy akikhez csak érdekkapcsolatok fűzik?
Van arról szóló kutatási eredmény, hogy élete végén az egyik legfőbb dolog, amit megbán az ember, hogy túl sokat dolgozott. Egy életünk van, lehetne akár idő perspektívából is nézni a dolgokat, nem csak pénzperspektívából. Ameddig az ember túlélési harcot folytat, addig érthető, hogy pénzperspektívából nézi a dolgokat. De attól a pillanattól, hogy a pénze elég az alapvető dolgokra, onnantól az időperspektíva lehet, hogy fontosabb, mert lehet, hogy az lesz a legszűkösebb erőforrás. És ehhez nem kell milliárdosnak lenni.
