A levegőben egy különleges színházi varázs lebeg | ma7.sk

Bemutatóra készülünk. Hallani a bársony függönyök halk suhogását, a színpad deszkáinak diszkrét reccsenését, a kulisszák mögötti feszült, ám vidám zsibongást. Amit csak az ismer igazán, aki állt már színpadon, aki már hallotta a csendből hirtelen felzúgó tapsot. Az amatőr színházak világáról ritkábban esik szó, pedig a közönség számára sokszor az amatőr színjátszók jelentik az élő kapcsolatot a világot jelentő deszkákkal.

Hirtelen ötlik fel bennem a gondolat, hogy riportot kellene írni a mátyusföldi amatőr színjátszás múltjáról és jelenéről. Persze a teljesség igénye nélkül, hiszen a régióban roppant erős gyökerekkel és komoly hagyományokkal él a falusi színjátszás. Cikkünk írásának idején éppen premierre készülünk a vezekényi Görbe Tükör Színtársulattal.

Pár évvel ezelőtt keresett fel a társulat egyik tagja, hogy kellene nekik egy női szereplő, engem meg régóta vonzott a színészkedés, így gyorsan igent mondtam. Azóta pedig szerelmese lettem a falusi színjátszásnak, ami több mint időtöltés, ez életérzés. A színtársulat megtartó erő, baráti kör, szinte már egy család, ahol le kell fojtani az önző ént, kitárni a kreatív elmét és együtt lélegezni, élni másokkal a színpadon. Csakis a szeretettel teli színpadi közösség tud lángot gyújtani a nézők szívében, aminek a jutalma a taps és a nevetés. Mert az amatőr színész az a színész, aki minden más ösztönzés és anyagi juttatás nélkül, tényleg a szívéből játszik.

Február utolsó hétvégéjén azonban nemcsak a vezekényieknek volt premierjük, hanem a nagyfödémesi Kórtalanok Színtársulatnak is. Mindkét előadásra pillanatok alatt elkeltek a jegyek, olyannyira, hogy a hétvége mindkét napján elő kellett adni az új darabokat. Ez is azt mutatja, hogy igenis van közönsége, így tehát létjogosultsága és jövője is a falusi amatőr színjátszásnak.

A Mátyusföld színjátszó közösségei, mint a rétei, a nagyfödémesi, a diószegi és a vezekényi társulatok, aktívan hozzájárulnak a helyi kulturális élethez. E mellett nem feledkezhetünk meg a legendás felsőszeli, tallósi, kajali, zsigárdi és vágkirályfai színjátszásokról sem, amelyek gazdag hagyományokat teremtettek a vidéki színházi életben. De vajon honnan ered ez a falusi színjátszás? E kérdésre kerestük a választ Szanyi Mária néprajzkutató, a Kincskeresők mozgalom alapítójának segítségével.

Az amatőr színjátszás gyökerei mélyen az iskolai drámák világába nyúlnak vissza. Egykoron a pedagógusok voltak a fiatalok iránytűi, segítve őket abban, hogy felfedezzék saját hangjukat és kifejezésmódjukat. Évek hosszú során figyelemmel kísérték diákjaik fejlődését, és sokan közülük, akik az iskolai teljesítményben nem tűntek ki, valójában kivételes tehetségekkel bírtak a színpadon vagy az éneklés terén. Ezeket a fiatalokat a tanítók felnőttkorukban sem felejtették el, továbbra is támogatták őket, hogy kibontakozhassanak a művészetek világában.

Magyar vidékeken a reformkorban jött divatba a falusi színjátszás, amikor sorra születtek a népi színművek és az iskoladrámák. Az volt a jellemző ezekre a darabokra, hogy minden pár szavas prózai jelenet után énekeltek, úgymond a dal vitte a hátán a színdarabot. Tragédiákat nem nagyon állítottak színpadra. A 20. század ötvenes éveiben - a szocialista realizmus jegyében - jöttek a "vonalas darabok". Talán ezért is lett mára kuriózum az amatőr szerzői színház, mert az amatőr társulatok szívesebben csináltak esztrádműsorokat, rég megírt, ismert, humoros jelenetekkel.

A színjátszás varázslatos módon összekovácsolta a közösségeket, született szerelmek és házasságok nyomán. A fiatalokat otthonról is támogatták abban, hogy részt vehessenek a próbákon a helyi színjátszó csoportban. A nótafák, vagyis a kiváló énekhanggal megáldottak, mindig a színpad középpontjában álltak, még akkor is, ha esetleg nem ők voltak a legjobbak a szövegek előadásában. A falusi színjátszásra jellemző volt, hogy a jelmezes főpróbák napközben a gyerekeké voltak, míg este már a felnőttek léptek a színpadra. Az amatőr színjátszásban egy dolog azonban állandónak bizonyult, akármilyen időt is idézünk fel: a szereplőknek minden előadás előtt „be kell nyomni” egy stampedli pálinkát – a jókedv és a bátorság érdekében. Ezt nevetve említi a néprajzkutató, aki szerint ez a hagyomány a mai napig él.

- Az amatőr színjátszás egy falu életében az örök körforgás bizonyítéka. Elhalnak, majd újra születnek a csoportok, az idősek távoznak a színpadról és a helyüket új szereplők veszik át - zárja beszélgetésünket Szanyi Marika.

Állításának igazolására Nagyfödémesre látogatunk, ahol több éves kihagyás után 2023-ban megalapították a Kórtalanok Színtársulatot. A tavalyi nagysikerű Macskajaj esztrád darabjuk után idén a Csókkirály című esztrád-összeállítással készültek az amatőr színházi évadra.

A kezdeti kihívás az volt, hogy minden új tagnak megtalálják a megfelelő "hangját" és azt, mi állna jól nekik a színpadon. Nagyfödémesen az amatőr színjátszás a második világháború után indult újra, az 1945-1946-os évadban a Remény című darabot mutatták be, de nagy siker volt annak idején A revizor, a Figaro házassága és A nagymama - tudjuk meg a nagyfödémesi amatőr színjátszást jól ismerő Száraz Erzsébettől, akinek a fia, Száraz Pál is a Kórtalanok társulat tagja. Náluk családi örökség a színpad szeretete.

Annak ellenére, hogy a községben a háború után nem volt kultúrház, az előadásokra mindig találtak helyet, például Tornyai László kocsmájában, az állami gazdaság éttermében, az iskola udvarán, vagy a Vadászkertnek nevezett kocsma udvarán. A színjátszó csoportok a Csemadok, a Tűzoltó Szervezet, az Állami Gazdaság és az Iskolai Szülői Munkaközösség közös támogatásával dolgoztak. 1997-ben megalakult a Mákvirágok esztrád csoport, amely 2010-ig sok mosolyt csalt az arcokra.

A 1970-es években Pereden vette kezdetét az a többnapos járási színjátszó fesztivál, amely 1985-ben Nagyfödémesre költözött, de a rendszerváltozást követően sajnos megszűnt. 2000-ben a Csemadok Galántai Területi Választmánya, a nagyfödémesi alapszervezet és a helyi kulturális központ közös erőfeszítései révén újraéledt a színjátszás iránti szenvedély, és elindult a színjátszó, valamint esztrád csoportok seregszemléje. Ez az esemény mára a Szentgyörgyi Miklós Színházfesztivál néven vált ismertté, és április 26-án már a 24. alkalommal kerül megrendezésre.

- Manapság rendkívül kihívás csoportot alkotni. Az emberek gyakran elveszítik a lelkesedésüket, és az időhiány miatt is panaszkodnak. Egy tartósan jól működő közösség kialakításához elengedhetetlen, hogy szoros kötelékek alakuljanak ki, szinte baráti viszonyok révén. A fáklyát csak úgy tudjuk továbbadni, ha személyes példával járunk elöl, és támogatjuk a tehetségeket – fogalmaz Száraz Erzsébet.

A Nagyfödémessel határos Diószegen már az 1950-es és 1960-as években is virágzott a színjátszás, ahol húsz-harminc fős szereplőgárdák álltak színpadra, és ezek az előadások egyáltalán nem voltak különlegesnek számításba.

Úgy véli, hogy a mátyusföldi színjátszó csoportok fennmaradásának egyik legfontosabb pillére, hogy a tagok zöme gyermekként, szinte az anyatejjel együtt itta magába az amatőr színjátszás hagyományait és értékeit.

- Ma a színtársulatok önerőből működnek, sok munka van egy-egy előadás mögött, amit sokan nem is vesznek észre. A zenei alaptól kezdve a díszleteken át egészen a kosztümökig, mindent meg kell oldani.

Réte község már a Mátyusföld peremén, szórványvidéken található, ennek ellenére töretlen kedvvel működik a faluban a Révisz Vidám Színpad. Minden mátyusföldi csoportnak megvan a maga specifikuma. Rétén a kitűnő nótafák hagyományaira épít a társulat, amelynek a legfiatalabb tagja 14 éves, a legidősebb, s egyben örökös tagja a nyolcvanas évei végén járó Farkas Irma, aki ma már nem játszik.

Rétén az ő édesapja, Pomichal Lajos alapította az első színtársulatot 1949-ben, s volt olyan évad is, amikor két új előadást is színpadra állítottak.

Erősségünk abban rejlik, hogy folyamatosan megújulunk, és a kiváló énekhangok révén képesek vagyunk szórakoztató esztrádműsorokat és zenés vígjátékokat létrehozni. A Rejtő Jenő műveiből készült előadásunkkal hamarosan Magyarországot és Szlovéniát is bejárjuk – osztja meg a rendező. Noha egy peremvidéken működünk, hitvallásunk az, hogy amíg van közönség, akinek játszhatunk, addig a színpadon a helyünk.

A mátyusföldi amatőr színjátszás színes palettáján különleges helyet foglal el a vezekényi Csemadok mellett tevékenykedő Görbe Tükör Színjátszócsoport. Ez a csapat a szerzői amatőr színház műfajának megtestesítője, mivel darabjaikat saját tollból írják, és a szerepeket az amatőr színészek egyéniségéhez igazítják. Olyan, mintha mindenki önmaga lenne a színpadon, de ez nem csupán a könnyedségről szól: a szereplőknek rendkívüli koncentrációra és improvizációs jártasságra van szükségük, hiszen a színpadon néha váratlan fordulatokkal kell szembenézniük, amelyek eltérhetnek a megszokott forgatókönyvtől.

- Volt már olyan, hogy az előadás közben az asztalunk váratlanul darabokra hullott, vagy a legutóbbi főpróbán az egyik színészünk lábujja megsérült. Az efféle váratlan helyzeteket azonnal kezelni kell. Csapatunk tagjai nem ijednek meg, hiszen remek humorérzékük van, és mindig igyekeznek menteni a menthetőt. A közönség gyakran észre sem veszi, ha valami baki történik, mert mi minden helyzetet a magunk sajátos, görbe tükör stílusában kezelünk - meséli nevetve a csapat vezetője, Hobot Énekes Erika. A Görbe Tükör "Minden el lesz intézve" című előadását hamarosan a környékbeli falvakban is bemutatják.

Több évvel ezelőtt Szvitek Gizella tanítónő különleges közösséget alakított ki, amikor köré gyűjtötte a színjátszás iránt lelkesedő helyi gyermekeket, akiknek tehetségét és kreativitását szeretetteljesen támogatta és fejlesztette.