Szele Tamás: A tiraszpoli mesterterv A "tiraszpoli mesterterv" egy izgalmas és innovatív koncepció, amely a város fejlesztésének új irányait célozza meg. A terv célja, hogy egy fenntartható és élhető környezetet teremtsen, amely összhangban áll a modern

Figyelmeztetek mindenkit, hogy a következő elemzés nem lesz rövid, de cserébe részletes és átfogó képet nyújt. Akik kíváncsiak, felfedezhetik belőle, mi történik valójában Transznisztriában, és ami a legfontosabb: miért. Az események világosan megvilágítják az orosz imperializmus és gazdaság lényegét, valamint hosszú távú törekvéseit. A Kreml egy kis ország lakóival játszik aljas játszmát, ahol legfőbb szövetségese nem más, mint "Tél tábornok", hogy a közmondásos kifejezést használjam.

Tegyük hozzá, hogy lesz magyar szál is az ügyben, de előbb lássuk a jelenlegi állapotok leírását a Carnegie Alapítvány tanulmánya szerint. Mi folyik Transznisztriában, mármint a Dnyeszteren kívül?

Amióta a Dnyeszteren túli, a világ legtöbb állama által el nem ismert köztársaság 1990-ben elszakadt Moldovától, azóta "orosz előőrsnek" és "az orosz föld peremének" nevezik. Moszkva évtizedeken át támogatta az államalakulatot - csakhogy az év elejétől, amikor leállították az orosz gáz ukrajnai tranzitját, az hirtelen a létfontosságú gázszállítmányok nélkül maradt. Azzal, hogy a tél közepén fűtés nélkül hagyja a Dnyeszteren túliakat, a Kreml talán elérheti azt, amit a Chișinăuval folytatott több évtizedes tárgyalások nem volt képes: rákényszerítheti Moldovát, hogy újra egyesüljön Dnyeszteren túli területekkel.

Transznisztria utcáin szinte mindenhol orosz zászlók és táblák fogadják az embert, amelyek az orosz nyelvű beszéd mellett a régió történelmét is idézik, hiszen sok orosz cárral és katonatiszttel kapcsolatos emlékmű található itt. A békefenntartó feladatokat orosz katonák látják el, míg a Dnyeszteren túli lakosság egy jelentős része orosz állampolgársággal rendelkezik. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2016-ban megállapította, hogy ez a terület "csupán az orosz katonai, gazdasági és politikai támogatás révén tudott fennmaradni", és hogy Oroszország folyamatosan valós ellenőrzést gyakorolt és döntő befolyást gyakorolt a helyi hatóságokra.

Mégis 2025. január 1-jén az "orosz világnak" ez a Moszkvához hű része elszakadt az orosz gázellátástól. Ukrajna már régóta figyelmeztetett arra, hogy az év elejétől nem engedélyezi a területén keresztül Európába irányuló orosz gázszállítást. Néhány nappal korábban, december 28-án azonban az orosz Gazprom közölte, hogy nem szállít többé gázt Moldovának egy rendezetlen tartozás miatt, amelyet a konszern 709 millió dollárra becsült.

De jure sem Oroszország, sem a Gazprom nem tesz különbséget Moldova és Dnyeszteren túli terület között, mivel Oroszország elismeri Moldova területi integritását. De facto azonban a Gazprom mindig is ingyen szállította a gázt a Dnyeszter bal partjára ( Transznisztriába), míg a jobb part (Moldova többi része) számára a gázszállításokért felszámította a szokásos díjat.

Transznisztria adósságát hivatalosan nyilvántartásba vették, de a kifizetésekről soha nem esett szó. 2005 óta, amikor a Dnyeszteren túli régió megszüntette az orosz gázszolgáltatásért való fizetéseket, a tartozás mértéke már 11,1 milliárd dollárra nőtt. Eközben a jobb parti Moldova a Gazprom szerint 709 millió dollárral tartozik, amit Chișinău határozottan tagad, és csupán 8,6 millió dolláros adósságot ismer el. Érdekesség, hogy 2022-ben Chișinău leállította a gázvásárlást a Gazpromtól.

Moszkva évtizedeken át ingyenes gázszállításokkal támogatta Transznisztriát. Az el nem ismert köztársaság lakossága és ipari vállalkozásai egyaránt fizettek a helyi hatóságoknak a gázért, bár példátlanul alacsony árat, ami a gyártott termékek árában és versenyképességében is megmutatkozott.

Ráadásul a Dnyeszteren túli Moldovai Állami Körzeti Erőmű ezt az ingyenes orosz gázt áramtermelésre használta fel, mind saját, Dnyeszteren túli szükségleteire, mind pedig a jobb partnak való eladásra. Ez mind Tiraszpol, mind Chișinău számára előnyös helyzet volt: az előbbi folyamatos bevételhez jutott, míg az utóbbi az európai piachoz képest olcsóbban vásárolt villamos energiát.

Ez a kényelmes megállapodás január 1-jén váratlanul véget ért. Moszkva szilárdan állítja, hogy a Transznisztriát sújtó válságért Kijev okolható, mivel leállította a gáztranzitot, míg Chișinău, ahelyett, hogy rendezte volna adósságát, elzárkózott a visszafizetéstől. Azonban ezek az érvek ellentmondanak a valóságnak.

Először is, a Gazprom lehetőségei között szerepelt, hogy Törökországból gázt szállítson a Dnyeszteren túli területekre a transzbalkáni gázvezetéken keresztül. Bár ennek a vezetékhálózatnak van egy kisebb szakasza, amely az ukrajnai Odessza régió déli részén halad át Moldovába, sem orosz hivatalos szervek, sem a Gazprom nem jelezte, hogy ez bármilyen akadályt jelentene a Dnyeszteren túli gázszállítás számára.

Chișinău eladósodottságának ügye, amelyre a Gazprom a szállítások leállítása során utalt, nem éppen friss jelenség. Például Transznisztria esetében a 11,1 milliárd dolláros tartozás sem gátolta meg, hogy a régió 2025. január 1-jéig folytathassa a gázszolgáltatást.

Az egyik legelterjedtebb elmélet szerint Moszkva döntése, hogy a tél közepén megszünteti a gázszállítást a Dnyeszteren túli területre, egy tudatos stratégia része. E mögött az a szándék húzódik, hogy a közelgő őszi parlamenti választások előtt általános válságot idézzenek elő Moldovában, ezzel megingatva Maia Sandu elnök nyugatbarát politikáját, és eltávolítva őt a hatalomból. A moldovai kormány folyamatosan vádolja a Kremlt, hogy ezzel a lépéssel destabilizálni próbálja az országot; ha valóban Moszkva szándéka ez, úgy tűnik, a megvalósítás már elkezdődött.

Chișinău most nehéz helyzetben van, mivel elvesztette az olcsó áramhoz való hozzáférést, és kénytelen Romániából beszerezni az energiát, méghozzá majdnem duplájáért. Ez az energiaár-emelkedés nemcsak a lakosságot, hanem a vállalkozásokat is sújtja, ami más termékek árának növekedéséhez vezet. Az emelkedő költségek tovább fokozzák a lakosság elégedetlenségét, ami komoly hatással lehet a kormányzó Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) népszerűségére, amely már eddig is csökkenő tendenciát mutatott.

Chișinău EU-párti vezetése számára a Dnyeszteren túli területek visszaintegrálása egy újabb jelentős kihívást jelentene. Az ország jelenlegi helyzete azonban nem indokolja az újraegyesítést, mivel a szükséges feltételek még nem állnak fenn. Moszkva régóta úgy véli, hogy ez a folyamat elkerülhetetlenül bekövetkezik, de a Kreml számára kulcsfontosságú, hogy a visszacsatolás olyan körülmények között történjen, amelyek a számára kedvezőek.

Ezeket a feltételeket 2003-ban a "Kozak-memorandum" keretében dolgozták ki, amely egy olyan egyesített Moldovát képzelt el, ahol a Dnyeszteren túli terület és Gagauzia – az ország déli részén elhelyezkedő autonóm régió – szövetségi szubjektumként szerepelne. Ez lehetővé tenné számukra, hogy befolyással legyenek Chișinău politikai döntéseire, továbbá a memorandum javasolta, hogy Moldova tartósan semleges státuszban maradjon, miközben az orosz katonai jelenlét a területen továbbra is fenntartásra kerüljön.

Ez a terv végül nem járt sikerrel, azonban Moszkva továbbra is kitartott az elképzelése mellett. Az utolsó próbálkozás, hogy Moldovát a reintegráció útjára tereljék, ismét Dmitrij Kozak, a Kreml vezérkari főnökhelyettese irányításával zajlott le 2021 végén, közvetlenül az ukrajnai orosz invázió előtt. Kozak ösztönzésére Vagyim Krasznoszelszkij, a transznisztriai vezető, Maia Sanduhoz fordult azzal a javaslattal, hogy sürgősen kezdjenek el érdemi tárgyalásokat a konfliktus átfogó rendezéséről. Chișinău azonban nem reagált a Moszkvából érkező, tiraszpoli kezdeményezésre.

Amikor kirobban az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus, Moszkva számára a kérdés már nem élvezett prioritást, és Chișinău felfüggesztette kapcsolatait Oroszországgal az ukrajnai invázió következtében. Noha a moldovai kormány álláspontja Oroszországgal szemben nem változott, a megváltozott körülmények most kedvezőbb helyzetet teremtenek Moszkva számára, hogy újra próbálkozzon a Dnyeszteren túli terület befolyásának növelésével, és kényszerítse Chișinăut a terület visszacsatolására.

Oroszországon kívül az egyetlen fél, amely beavatkozhat a gázválság megoldása érdekében, Chișinău. Elvégre a transznisztriaiak több mint 90 százaléka rendelkezik moldovai állampolgársággal (is). Chișinău már kölcsönadott Tiraszpolnak 3 millió köbméter gázt, hogy fenntartsa a transznisztriai gázszállító rendszer működését. Az EU 30 millió eurós támogatást is felajánlott Moldovának, hogy villamos energiát szerezzen be és gázt vásároljon a Dnyeszteren túli szükségletek kielégítésére.

A Chișinău és a szakadár terület közötti közeledés egyre nyilvánvalóbb, és ezt már jogi keretek is alátámasztják. A moldovai parlament 2005-ben elfogadott törvénye alapján a Dnyeszteren túli terület autonómiát nyert, amely lehetőséget biztosított számára saját alkotmány, jelképek, parlament és három hivatalos nyelv - moldovai, ukrán és orosz - fenntartására. Ez a helyzet hasonló a Gagauziának biztosított autonómiához, és újabb lépést jelent a térség politikai dinamikájában.

Moszkva számos szempontból profitálhat Moldova reintegrációjából. Ha Transznisztria visszatér Chișinău fennhatósága alá, vagy akár csak ennek a folyamatnak az elindítása is megtörténik, az jelentős terhet róna az amúgy is megfogyatkozott erőforrásokkal rendelkező köztársaság államapparátusára. Habár ez nem feltétlenül vezetne azonnali káoszhoz, mindenképpen belső feszültségeket szülne. Ezt jól illusztrálja Gagauzia esete, amely a Szovjetunió széthullása után önállóságot hirdetett, és noha már régen visszatért a moldovai jogrendhez, a Chișinăuval való kapcsolata még mindig meglehetősen ingatag.

Kiemelkedő tényező, hogy a Dnyeszter jobb partján már régóta kedvezőbbek a jövedelmek és az életkörülmények. A transznisztriai lakosok közül sokan inkább Moldovában vállalnak munkát, hiszen ott jelentősen magasabb béreket kínálnak. Amennyiben bekövetkezik az újraegyesítés, a Dnyeszteren túli árakat és jövedelmeket fel kell emelni, ami várhatóan gyorsan politikai feszültségekhez vezet. A moldovai kormány már most is hangsúlyozza, hogy külső támogatás nélkül nem tudja hatékonyan kezelni az újraegyesítés kihívásait. Továbbá, a moldovai társadalom számára ez a téma nem elsődleges fontosságú, sokan pedig negatívan állnak a Dnyeszteren túli területhez.

A transznisztriaiak szerepe a moldovai választásokban szintén figyelemre méltó. Ha Moldova sikeresen reintegrálná a területet, körülbelül 300 000 transznisztriai szavazó válna elérhetővé, akik közül sokan nem támogatják az uniós integrációt. E helyett inkább Moszkva irányába hajlanak, mintsem Brüsszel vagy Washington felé. Ez a helyzet Oroszország érdekeit is tükrözi, hiszen a transznisztriai szavazók szavazatai jelentős befolyást gyakorolhatnak a moldovai politikai tájra.

A Dnyeszteren túli orosz csapatok és a velük együttjáró, több tízezer tonna lőszert rejtő raktárak ügye egyre sürgetőbbé válik. A moldovai kormány határozottan arra törekszik, hogy a katonai erők elhagyják a területet, és hogy a raktárakat véglegesen felszámolják. Azonban a katonai jelenlét eltűnése nem lehet csupán egy gyors döntés eredménye; minden egyes részletet alaposan meg kell beszélni. Ez azt jelenti, hogy elkerülhetetlen a közvetlen tárgyalások lebonyolítása Moszkvával.

Miközben Dnyeszteren túli régió gazdasági összeomlása nem sok jót ígér a jobb parti Moldovának, a reintegráció elutasítása aligha jelent opciót Chișinău számára. Az ellenzék minden bizonnyal államellenes hozzáállással vádolná a kormányt, és azzal, hogy nem hajlandó élni a ritka lehetőséggel, hogy végre egyesítse a megosztott országot.

Nos, eddig érthető, de lássuk, mit ír ma reggel a RIA Novosztyi?

A Dnyeszteren túli régió energiaválsága továbbra is makacsul húzódik, nem mutatva jeleit a megoldásnak. Noha már született egy lehetséges válasz a problémára, amely a válság kirobbanása után került napvilágra, amikor Ukrajna leállította az orosz gáz szállítását a területén keresztül. Ezt a helyzetet Oroszország kezelte, amely megállapodást kötött Magyarországgal. Ennek értelmében a magyar vállalatok az európai gáztőzsdéken vásárolnak gázt a Dnyeszteren túli területek számára, míg Oroszország vállalja, hogy fedezi a gázszállítások költségeit Tiraszpol irányába. Az Európai Unióval is egyeztették ezt a megoldást: Budapest garanciát kapott Brüsszeltől, hogy nem kerül Oroszországgal szembeni szankciók alá.

A már megoldott problémát még mindig nem sikerült teljesen áthidalni. Az út, amely a megoldáshoz vezetne, Moldova területén keresztül halad, ám a helyi kormány nem engedélyezi, hogy a magyarok gázt szállítsanak a Dnyeszter bal partján található, nem elismert köztársaságba. Ez a helyzet pedig hozzájárul az energiaválság mesterséges elhúzódásához.

A Dnyeszteren túli régió eddig egyetlen európai gázszállítással, humanitárius segély keretében, sikeresen megmenekült. Ezt az akciót Brüsszel és Moszkva közösen hajtotta végre, és Magyarország is részt vett benne. A február 10-ig elegendő gázkészlet Tiraszpol számára azonban hamarosan új kihívásokat vet fel: mi lesz a következő lépés?

Valóban van ennek némi valóságalapja. Egyes nézőpontok szerint létezett egy olyan elképzelés, amelyben a MOL és az MVM szerepet játszott volna az orosz gáz beszerzésében és Transznisztriába való eljuttatásában. Fontos kiemelni, hogy ezt a folyamatot nem Moszkva irányította, hanem a tárgyalások egyenesen a Moldovagazzal zajlottak. Ahogy az Index egy másik cikkében említi, a tervezett üzlet kimenetele még mindig kérdéses...

A Moldovagaz most nem a hagyományos partnereivel, hanem a szakadárok által ellenőrzött Tiraspoltransgazzal lépett szerződéses kapcsolatba. Az Interfax hírügynökség tudósítása alapján Vadim Ceban, a Moldovagaz vezérigazgatója bejelentette, hogy a gázszállításokat a Tiraspoltransgaz által megfogalmazott igények szerint ütemezik, és a tervek szerint 2025. március 1-ig a teljes, hárommillió köbméteres mennyiséget visszaszállítják.

A legfrissebb hírek szerint Moldova az utóbbi napokban két különböző ajánlatot terjesztett elő. Az egyik javaslat szerint hárommillió köbméter gázt kínálnak, míg a másik lehetőség az, hogy az Európai Unió 30 milliós sürgősségi támogatásának felhasználásával biztosítanak gázt a Dnyeszter menti területek számára, egészen február 10-ig. Az Interfax értesülései alapján a második ajánlat keretében egy másik moldovai energiavállalat, az Energocom, gázt vásárolna az európai piacon, majd a Moldovagaz közreműködésével szállítaná azt a szakadár köztársaságnak.

Hol található itt az orosz támogatás, vagy egyáltalán az orosz gáz? Valószínű, hogy csak a RIA Novosztyiban van jelen, másutt nem igazán. Ugyanakkor figyeljük meg a Kreml stratégiáját, mert valóban érdemes rá odafigyelni.

Régebben a szakadár Transznisztria autonómiáját támogatták, hiszen az oroszbarát miniállam garantálta katonai jelenlétüket a független Moldovának szomszédos területein – sőt, mondhatni, hogy annak közelében belül. Ennek érdekében Tiraszpol hosszú időn át ingyen gázhoz jutott, ami alapvetően támogatta a gazdaságukat, hiszen ez volt a fenntartásuk alapja. Kialakult egy olyan rendszer, amelynek két fő pillére az orosz gáz által működtetett transznisztriai ipar és a moldovai áruk iránti kereslet volt; sőt, a dolog még működött is. Egészen addig, amíg a Kremlben végre elő nem került a térkép, ami elég sokáig váratott magára.

Az pedig világosan megmutatta, hogy Transznisztria szövetségi tagállamnak (habár nemrégiben kérte a felvételét az Oroszországi Föderációba) egyáltalán nem hasznos, nem is alkalmas, ugyanis csak viszi a pénzt, de egy vasat sem hoz. Támaszpontnak, előretolt helyőrségnek szintén nem ideális, ugyanis gázon kívül szinte semmivel sem lehet ellátni, valóságos logisztikai rémálom, még a Kobasznában állomásozó orosz csapatok rotációja is megoldhatatlan, a gáz ugyanis jöhet csővezetéken, de a katonai állomány nem: még Oroszországban sem sikerült feltalálni a cseppfolyósított gyalogságot. Pedig nagy találmány lenne, meg kell hagyni. Transznisztria - nézzünk szembe a tényekkel - maximum koloncnak alkalmas bármely állam számára. De ha már így állunk, ezt a koloncot miért Moszkva cipelje, miért ne lőcsölné át Chișinău nyakára?

És lőn, főként, mert így még haszna is van orosz szempontból a gázszállítások leállításának: egyrészt nem megy ki több pénz (vagyis gáz) az ablakon, másrészt nyílt titok, hogy az orosz expanzió következő célpontja Moldova, melyet már ezer és egyféle módon próbáltak destabilizálni, befolyásolni a választásait, felvásárolni a polgárai szavazatát, fagyhalálra ítélni, szóval minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy belekényszerítsék az Oroszországi Föderációba. És igen, ha megvalósul a "magyar üzlet", akkor Chișinău és általában Moldova áramellátása éppenséggel kerülhetett volna orosz kézbe is, hiszen mindegy, milyen úton érkezik Transznisztria egyetlen, bár nagyon fontos erőművébe a gáz, ha a csap Moszkva kezében van.

Kérdéses, hogy Moszkvának valóban szüksége van Tiraszpolra? Talán olyan ez, mint amikor az üveges véletlenül hanyatt esik, vagy mint egy felesleges púp a hátán. De ha jobban megnézzük, tényleg szükség van rá, de csak Chișinăuval együtt, mintegy csomagban. Ezért vált hirtelen sürgetővé a Tiraszpolhoz kapcsolódó ügy, és ezért szenved már hetek óta a régió (sajnos már több emberélet is áldozatul esett a gazdasági és diplomáciai játszmáknak, bár orosz szempontból ez nem igazán releváns).

Végső soron tehát láthatjuk, miért kellett konzerválni és a kamrában, befőttként elrakni a polcra a transznisztriai szeparatizmust. Azért, hogy most elő lehessen venni. Moszkvának nem Tiraszpol kell és nem is a Dnyeszteren túli oroszoknak akarja gondját viselni. Moszkvának Moldova kell és Chișinău, akkor is, ha csak Tiraszpolon keresztül bírja mindezt megszerezni.

Ha emiatt a Dnyeszter menti oroszok fázósan reszketnek, hát legyen. Ez a sorsuk, ha Oroszország anyácska hív, és a birodalmi álmokért áldozzák fel magukat. Az életük talán nem is annyira nagy ár, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy azok a területek nem is igazán az övék.