Pannónia tömörített esszenciája

Amit a Porkoláb-völgyben kezdtem el írni, azt leginkább azért nem fejeztem be, mert elment tőle a kedvem. Úgynevezett közéleti jellegű írás lett volna, de a környezet, a völgy látványa, a völgyben való létezés egyszerűen lehetetlenné tette, hogy azzal az írással foglalkozzam.

Sűrített Pannónia – ezt a kifejezést mormolom magamban, szinte megszállottan, már napok óta, miközben magam sem tudom igazán, mit érzek ezzel kapcsolatban. Mészöly Miklós, a neves író, e gyönyörű szekszárdi dombvidékről, pontosabban a Porkoláb-völgyről írta ezt a sorozatot. E völgyben állt egykori családi présháza, ahol az 1960-as években sok időt töltött, a helyiek által csak tanyának nevezett épületben. Itt született meg Az atléta halála című regénye, és a Saulus egy részét is itt fogalmazta meg. Sajnos az eredeti tanya már nem létezik, de néhány éve a helyén felépült a Mészöly-tanya, amely jelenleg múzeumként és rendezvényhelyszínként működik. Remélhetőleg a jövőben alkotóházként is szolgálhat. Én is eltöltöttem itt néhány felejthetetlen napot a családommal (köszönet érte Liebhauser Jánosnak), és a látottak, hallottak mély nyomot hagytak bennem.

A Porkoláb-völgyben elkezdett írásom végül félbemaradt, mert a lelkesedésem elszállt. Közéleti témákat szántam neki, de a völgy varázsa, a természet szépsége annyira elragadott, hogy lehetetlenné vált, hogy a szokásos gondolatmenetemre összpontosítsak. Meguntam a saját szavaimat, a mondatok irányát, és különösen azt a hatást, amelyet rám gyakoroltak. Ott töltött időm alatt néhány közeli barátomnak meséltem arról, hogy mivel foglalatoskodom. Elmondtam nekik az elképzeléseimet, és ők teljesen megértették. Én magam is tisztában voltam a mondanivalómmal, és talán éppen ez a mély megértés volt az, ami végül elvette a kedvemet a folytatástól.

Biztosan izgalmas dologról beszélni, ami nem létezik, és olyan dolgokról mesélni, amelyek sosem fognak megvalósulni. Olyan, mintha egy fantáziavilágot építenék, ahol a képzelet határtalan, és minden lehetőség nyitva áll előttünk.

Éjszakánként a Tejút gyönyörű, halvány sávja ívelt át a ház fölött, mintha csak egy titkos ösvényt jelölne. A csillagok között némán suhantak el a műholdak, sebességük szinte felfoghatatlan volt. A fiatal diófa és az akácos mélye vibrált az élet zajaitól; rozsdafarkúak és zöld küllők sürögtek-morogtak, mintha a természet titkos beszélgetésében vettek volna részt. Egyik este egy kisteherautó állt meg a ház előtt, és a sofőr, aki kiszállt belőle, a völgy felé mutatott, büszkén kijelentve, hogy minden, ami ott van, az övé. Ezen a kijelentésen nevettem fel, de a férfi arca elárulta, hogy nem érti a reakciómat. Hogyan gondolhatja bárki, hogy egy egész völgy, vagy a világ bármely része a tulajdona lehet? Az őszinte döbbenetem, amit az ember szavai kiváltottak, végleg ráébresztett, hogy az írás, amellyel foglalkoztam, tévúton jár. Az ilyen pillanatok, amikor a felismerés felragyog, gyakran a legbanálisabb események közepette történnek. Ekkor tudatosult bennem, hogy nem szabad semmiféle közelséget engednem ahhoz a világhoz, amelyik birtokolni akarja a teremtett szépséget, és azt mondja: „ez az enyém.” Ez a sűrített Pannónia mindig is közel állt a szívemhez, noha teljesen eltér attól a tájtól, amelyet otthonomnak hívok.

A szekszárdi szőlőhegyekben olyan varázslat rejlik, ami a számomra kedves középhegységben soha nem tapasztalható. Itt, ebben a letisztult formában, az idill közvetlenül a bőrömön érzékelhető. Az emberi kultúra, a természet és a természetfölötti egymásba fonódik, és egy intenzív jelenlétet teremt. Egy öreg diófa árnyékában megbúvó présház látványa olyan mély emlékeket és érzéseket hív elő belőlem, amelyek talán nem is az én sajátjaim. Valami, ami túlmutat rajtam, a hagyomány szelleme, a kollektív tudattalan - nevezzük, ahogy szeretnénk. Nosztalgikus álmodozás, melankólia, titokzatos inspirációk és megfoghatatlan otthonosság áraszt el a Porkoláb-völgyben. E sokféle érzés egyszerre fog el, és teljesen magával ragad.

Bár elmesélhetném, hogy milyen erők feszülnek ma egymásnak a világ színpadán, és hogy ezek az erők milyen irányokba terelik az emberi sorsokat, talán mégsem érdemes. Leírhatnám, hogy a sorok között felbukkan Farkas Attila Márton neve, hogy a NER betűszó is szerepet játszik ebben a fejtegetésben, és hogy az emberi gyarlóságok, valamint a démonvilág tematikája is megjelenik. De vajon mit érne mindez? Milyen célt szolgálna az olvasó számára? Sokkal inkább érdemes lenne a sűrített Pannónia idilli táját felidézni, amely éles ellentétben áll a gondolataimban kavargó zűrzavarral. Emlékszem, ahogy a Mészöly-tanya teraszán ültem egy reggel, és hirtelen világossá vált számomra, hogy az általam formált mondatok nemcsak üres szavak, hanem valóban szemben állnak mindazzal, amit ez a völgy képvisel. A természet csendjében, a táj szépségében felfedeztem azokat az értékeket, amelyeket a zavaros politikai diskurzusok elhomályosítanak. Itt, ebben a pillanatban a világ bonyolultsága helyett a harmóniát választottam.

A szőlőhegyek régóta olyan üzenetet hordanak magukban, amely az egymást követő generációkat inspirálja, és a nyugati kultúra egyik alapkövévé vált. Itt a kontempláció, az önreflexió és a világ mélyebb megértésének vágya találkozik a mámor élményének lehetőségével. A gondolkodás magas szintje összefonódik az irracionális elemekkel, a logika és a megérzések harmonikus együttműködésével, míg a fizikai munka és a költészet összefonódik a természet eredetiségével és a kert szépségével. Amikor ezek az elemek kölcsönösen hatnak egymásra, egy olyan idilli állapot jön létre, amelyben minden részlet összhangban van. Ahol élek, ott a nyers természet dominál, míg a szelíd pannóniai dombokon a sokszínű összetevőkből szőtt idill válik a főszereplővé. A Porkoláb-völgyben az európai szellemiség otthonául szolgál, míg a Börzsönyben inkább a világmindenség egy eldugott szegletében találom magam. Ez utóbbi is közel áll hozzám, de az előbbivel sokkal intimebb a kapcsolatom.

Itt még mindig felfedezhetek valamit, ami az egykori folytonosság emlékét idézi fel. Halvány nyomok bukkannak elő, melyek olykor nem többek egy madár röptének ívénél, egy málladozó barokk ablakkeret körvonalainál, a szélben hajladozó szőlőtövek árnyékánál. Nem véletlen, hogy az egykori szekszárdi vármegyeháza falán található emléktáblán, amely azt hirdeti, hogy II. Lajos és kísérete innen indult a mohácsi csatamezőre, hangsúlyosan szerepel az a megjegyzés, hogy a Nyugat megvédésére indultak. Amit számomra a Nyugat igazán jelent, azt még mindig felfedezem a szőlőkkel benőtt dombok között. Persze lehet, hogy csupán ködös álmokat kergetek, és vágyom arra, hogy lássak valamit, ami valójában nem létezik. De nem hiszem, hogy ez lenne a helyzet. Van itt valami, amit az elmúlt kétezer év sem tudott megrontani. Ott rejtőzik a Porkoláb-völgy csendjének mélyén. És ez a felfedezés sokkal fontosabb, mint bármi, ami abban a félbe maradt írásban szerepelt.