Újraélesztették a babiloni himnuszt.

Etruszk síremléket fedeztek fel San Giuliano nekropoliszának területén.

Több mint ezer esztendeje csupán szétszórt, rendezetlen töredékek utaltak arra, hogy valaha létezett. Mint egy titokzatos árnyék, úgy kísértette a mezopotámiai irodalom gazdag örökségét, ám senkinek sem adatott meg, hogy teljes egésszé varázsolja - egészen mostanáig.

A Bagdadi Egyetem és a Müncheni Ludwig-Maximilians-Universität közös kutatása új fényt vetett az ókori Babilonra. Anmar A. Fadhil és Enrique Jiménez vezetésével a kutatócsoport rekonstruálta egy 250 soros, ékírásos himnusz teljes szövegét. A mű Babilonnak, annak istenének, Marduknak, Esagil nevű templomának és a város lakóinak szól.

A himnuszt 2025-ben publikálták az Iraq című tudományos folyóiratban (Cambridge University Press). Ez nem csupán vallásos vagy hazafias szöveg - bensőséges óda a városhoz és a civilizációhoz, amely évszázadokon át az ókori világ központja volt.

**Az Iskolai Kánon Rejtelmei** Az iskolai kánon nem csupán egy egyszerű olvasmánylista; sokkal inkább egy olyan kulturális örökség, amely a diákok fejlődését és gondolkodását formálja. E titkos kódok között rejlik a tudás, a kreativitás és az identitás elemeinek gazdag tárháza. A kánon művei, mint egy időutazás, különböző korok és kultúrák szellemét idézik meg, lehetőséget adva arra, hogy a fiatalok megértsék saját helyüket a világban. Mindezek mellett a kánon nem statikus: folyamatosan alakul, új hangok és perspektívák kerülnek bele, tükrözve a társadalmi változásokat és a sokszínűséget. Minden egyes könyv, amely a kánon része, egy új ablakot nyit a világra, lehetőséget adva a diákoknak arra, hogy saját élményeik és érzéseik tükrében értelmezzék a szövegeket. Az iskolai kánon titka tehát abban rejlik, hogy nem csupán olvasmányokat kínál; egy közösséget épít, amely a tudás iránti vágyat és a kritikai gondolkodást ösztönzi. A kánon lehetőséget ad arra is, hogy a fiatalok saját történeteiket meséljék el, miközben a múlt tanulságait is integrálják a saját életükbe. Az iskolai kánon így válik nem csupán tudásforrássá, hanem a jövő formálásának eszközévé is.

A himnusz különlegessége nemcsak tartalmában, hanem fennmaradásának módjában is rejlik. Több mint 30 példányt ismerünk belőle, amelyek agyagtáblákon maradtak fenn. A legkorábbi a Kr. e. 7., a legkésőbbi a Kr. e. 1. századból származik.

Ez szokatlan gyakoriság az ékírásos irodalomban. A másolatok arra utalnak, hogy a himnusz nemcsak ismert volt, hanem a babiloni oktatás alapszövegének számított. Kötelező olvasmánnyá vált az írástudók képzésében. Ahogyan Jiménez is kiemeli: "A himnuszt az iskolások másolták. Szokatlan, hogy egy ennyire népszerű szöveg a modern tudomány számára ennyire ismeretlen maradt."

A mű rekonstruálását egy új, mesterséges intelligencián alapuló digitális platform tette lehetővé. Ez a rendszer összehasonlító filológiai módszerekkel kapcsolta össze a szétszórt töredékeket. Ami korábban évtizedekbe telt volna, most néhány év alatt sikerült.

Nők és papnők a szent rendben

A szöveg egyik legérdekesebb jellemzője a nők, különösen a papnők jelentősége. Külön szakasz foglalkozik ezzel a témával, ahol név szerint említést nyernek különböző vallási női közösségek, például a nadîtu és ugbabtu csoportok tagjai. Ez a hangsúly rámutat arra, hogy a női szereplők milyen fontos helyet foglaltak el a vallási életben.

Ezek a nők nem csupán erényük és diszkréciójuk miatt voltak megbecsültek. Alapvető szerepet töltöttek be a vallási és társadalmi életben. A kutatók szerint nincs más ismert szöveg, amely ilyen részletességgel mutatná be a papnők presztízsét és funkcióját.

A himnusz említést tesz az idegen származású papokról is, akiket a babiloniak hasonló tisztelettel fogadtak. Ez a jelenség különleges példája a több mint 2500 évvel ezelőtti kozmopolita szemléletnek.

Mítoszok és világkezdetek

A himnusz nemcsak a jelennek szól, hanem visszatekint Mezopotámia alapító mítoszaira is. Megemlíti Alulut és Alalgart, a legkorábbi mitikus királyokat, akik Eriduban uralkodtak. A szöveg azonban Babilonhoz köti őket - mintha a város átvette volna az ősi civilizációk tekintélyét.

A műben kozmogóniai motívumok is feltűnnek, ahol a három alapvető elem – víz, tűz és levegő – együtt jelenik meg Anu, Enlil és Ea istenek szimbolikájával. Ez a szakasz szinte filozófiai mélységeket tár fel, ahol a város, annak templomai és lakói szoros kapcsolatban állnak a világmindenség rendjével. A vers egyfajta univerzális harmóniát sugall, amelyben az isteni és a földi világ összefonódik.

Az emlék, amely túlélte saját korát

A szöveg gyökerei valószínűleg az i. e. első évezredre nyúlnak vissza. Az utolsó másolatok viszont a Kr. e. 2-1. századból származnak, egy olyan korszakból, amikor Babilon már a hanyatlás felé haladt. Az ékírásos kultúra lassan eltűnt, és a város is fokozatosan kiürült – ahogyan később az idősebb Plinius is megjegyezte.

Mégis, az utolsó írástudók folyamatosan másolták a himnuszt, ami azt bizonyítja, hogy Babilon még mindig él a fejükben - legalábbis az emlékeikben. Ez a kitartás tükrözi, hogy a város emléke továbbra is élénken él a múltban.

A himnusz nem a görögök vagy a hódítók látomását közvetíti. Azt mutatja meg, ahogyan maguk a babiloniak látták városukat: igazságosnak, termékenynek, rendezettnek és szentnek. Ez a mű egy civilizáció hangja, amely, bár eltűnt, ma is megszólal.