Egy különleges Netflix produkciót terveznek a Viszkis történetéből, mivel a jogokat már megvásárolták. A népszerű karakter izgalmas kalandjai új életre kelhetnek a képernyőn, és a nézők egyedi élményben részesülhetnek.

Ambrus Attila, akit sokan a Viszkisként ismernek, mára sokoldalú tevékenységeivel tűnik ki. A kerámiakészítés mellett gyerekeknek tart kreatív foglalkozásokat, emellett pedig reklámarcként is aktívan szerepel.

A Kálvin tér ideális helyszín az interjú megbeszélésére, hiszen csúcsidőben gyakran pezseg az élet, és több irányból könnyen megközelíthető. Javaslom, hogy a telefonban egyeztessünk egy találkozót a biztosító előtt, majd onnan keresünk egy kellemes helyet a beszélgetéshez. „Inkább a banknál, ha kérhetem” – válaszolja Ambrus Attila, miközben a beszélgetés folyamán rendre kihasználja az ilyen lehetőségeket, hogy szellemesen fűszerezze a diskurzust.

Jelenleg mivel foglalkozol? Mi az, ami leköti a figyelmedet mostanában?

Kerámiakészítőként, vagy ahogy sokan ismernek, fazekasként élem a mindennapjaimat. Tevékenységi köröm meglehetősen sokrétű: multicégeknél szervezek csapatépítő programokat, whisky esteket rendezek, valamint izgalmas sétákat vezetek a Budai vár festői környezetében. Az óvodákban pedig kreatív agyagos foglalkozásokat tartok, ahol a gyerekek szabadon kibontakozhatnak. Önkormányzatoknak is dolgozom, így szerencsére széles spektrumon mozgok. Minden feladatot igyekszem a legjobban teljesíteni, de csak olyan projekteket vállalok el, amelyekhez valóban van affinitásom és szenvedélyem.

Melyik a fő tevékenységed ezek közül?

Elsősorban kerámiakészítő vagyok, és ez a szenvedélyem rengeteg izgalmas lehetőséget tartogat számomra. Számos önkormányzati felkérés érkezik hozzám, ami azt jelenti, hogy gyerekekkel töltöm a napjaimat, és ez igazán felemelő élmény. Magammal hozom az agyagot és a korongozó gépet, így a szülők biztosak lehetnek benne, hogy a gyerekek nem a telefonjaikat bűvölik. Mindenki kreatívkodik, és ezáltal valódi sikerélményeket élhetnek át. Ezen a módon tulajdonképpen tanítok is, hiszen a művészi kifejezés fontosságát közvetítem számukra. Emellett sok vásáron és falunapon is részt veszek, ahol a kerámiák mellett a zene iránti szenvedélyem is kibontakozik. Bár még nem tudok énekelni, a feleségem által ajándékozott dobszerelés révén most dobolni tanulok. Ki tudja, talán egyszer valóban összeáll a börtönzenekar! Az élet sosem unalmas, és mindig hoz magával új kihívásokat és lehetőségeket.

Régen olyan voltál, mint egy népmese bátor hőse, akinek szurkolt az egész ország, mintha csak egy varázslatos kalandban résztvevő főszereplő lennél. Ma viszont, hogyan élik meg az emberek a veled való kapcsolatot?

Tulajdonképpen én egy szelep voltam a rendszerben. Mivel nem vagyok szociológus, nem biztos, hogy pontosan tudom definiálni, mi történt. Én azt vallom és azt hiszem, hogy ha nem lenne kettős mérce, akkor nem lehetnék az, aki vagyok. De egyet ne felejtsünk el: én azért elég vastagon leültem a magamét. Sajnos nem olimpiai bajnok vagyok, pedig inkább szerettem volna ilyen jellegű produktumot létrehozni, de ez nem sikerült. Elég komoly tárlat van rólam a Rendőrségi Múzeumban, és bízom benne, hogy majd egyszer a szakmán belül, a kerámia, illetve fazekas vonalon is fogok némi maradandót alkotni. Ez azért még odébb van, de talán megérem.

Nem is feltétlenül a kettős mérce miatt, hanem egyszerűen szimpatikus voltál. Mintha nem is bűnöző lettél volna, hanem egy vagány csávó, aki "ügyeskedik".

Igen, valószínű, és talán az is hozzátett a "népszerűségemhez", hogy nem tapadt vér a kezemhez. Ez egy fontos szempont. Ha bárkit meglőttem volna, akkor nem mernék kiállni, és biztos, hogy nem ülnél most itt velem. És nem azért, mert gyáva vagyok, hanem akkor nem vállalnám ezt a fajta nyilvánosságot. Vannak helyszínek, ahol ki vagyok tiltva, ahova a mai napig nem mehetek rendezvényekre. Sok helyet megértek, de sokat nem.

Ez ellen próbálok küzdeni, mert nem vagyok hajlandó gyűlölettel élni, úgy nem tudnék a munkámra, a feladataimra koncentrálni. Az ugyanis elviszi a fókuszt. Ebben én nem vagyok partner, emiatt most például nem vállaltam egy megrendelést, mert negatív politikai üzenetet kellett volna bögrékre írnom. Sok mindent megcsinálok, mert ebből tartom el a családot, de van egy határ, amit nem lépek át.

Valaha elképzelted, hogy egy bankrablóból inspiráló előadó válhat? Ki gondolta volna, hogy az élet ilyen váratlan fordulatokat tartogathat?

Az akkori időszakban csupán a pillanatnyi menekülésre és az elért sikerekre tudtam koncentrálni. Álmomban sem mertem azt képzelni, hogy valaha ebből az egész helyzetből jól is kijöhetek. A börtönben a barátaim gyakran mondogatták, hogy nagyon szeretnek odakint. Én pedig csak nevetve válaszoltam: "Hát, fiúk, ez igazán hízelgő, de mit is tehetnék érte? Kérjetek inkább még egy kávét!" Hét éven át voltam magánzárkában, teljesen elszakadva a külvilágtól. Voltak kapcsolattartóim, de az igazán fontos dolgokról sosem beszéltünk – nem arról, hogy most éppen ismernek-e vagy sem odakint.

Éjfél után három órával léptem ki a börtön kapuján, végre szabadon. Mielőtt azonban elindulhattam volna, egy órával korábban felkeltettek, és még a zárkában is rendet kellett raknom. Amikor átléptem a zárkám küszöbét, teljesen zavarban voltam, hogy miért kell a sötét folyosón végighaladnunk. Hát, gondoltam magamban, ennyire válságos a helyzet az országban, hogy már a világítást is megspórolják. Emlékszem, hogy Romániában éltem át hasonló időszakot, amikor a villanyt is eladták. Amikor végre kiléptem a szabad levegőre, azonnal negyven újságíró várakozott rám. Teljesen felháborodtam! Kérdeztem tőlük, hogy miért pont itt vannak, nincs más bűnöző ebben az országban, akit megörökíthetnének?

Ekkor szembesültem ezzel a helyzettel, és amíg élek, nem felejtem el, hogy majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Aztán egy barátommal elmentünk egy pizzériába Újpesten, ahol megtapsoltak. Tényleg nem értettem, hogy fordulhatott ki ennyire a világ a sarkából, hogy csúsztak el így az értékrendek. Azóta sem értek mindent, és ez valószínűleg már így is marad.

Természetesen, íme egy egyedibb megfogalmazás: "Volt-e valaha olyan esemény vagy döntés az életedben, ami után a lelkiismereted súlyos terhet rótt rád?"

Két alkalommal átléptem azt a határt, amit magamnak felállítottam, miszerint fizikai érintkezés nem jöhet szóba. Az egyik esetben egy hölgyet belelöktek egy szekrénybe, míg a másikban megfogtam egy másik hölgy haját. Ezeket a pillanatokat nem tudom visszafordítani, és biztos vagyok benne, hogy ezzel komoly traumát okoztam nekik. Emiatt mély lelkiismeret-furdalás gyötör.

De rengeteg pozitív történettel találkoztam, akik megélték azt, hogy két különböző bankban kiraboltam őket és várták, hogy vigyek virágot, mert ugye volt olyan is, hogy vittem. Nyilván a virágban fegyver volt, mert nem kedveskedni akartam, álcázásnak használtam. Később találkoztam olyan vidéki bankos hölgyekkel, akik mondták, hogy várták, hogy menjek, hogy történjen valami olyan az életünkben, amit az unokáiknak is mesélhetnek majd.

Amikor a gyerekeimnek meséltem a sztorit, igyekeztem egy kicsit más színben feltüntetni a dolgokat. Először is, egy izgalmas, színes képet festettem a történet világáról, tele varázslatos lényekkel és kalandokkal. A hangomat változtattam, amikor a karakterek beszéltek, így minden egyes szereplő életre kelt, és a gyerekeim könnyen azonosulhattak velük. A történet során időnként megálltam, hogy kérdezzek tőlük, mit gondolnak a következő lépésről, így aktívan bevontam őket a mesélésbe. Az apró részleteket is kiemeltem, mint például a hős bátorságát vagy a gonosztevő furfangosságát, hogy még izgalmasabbá tegyem az élményt. Végül pedig mindig befejeztem a mesét egy tanulsággal, amit közösen átbeszéltünk, így nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is volt a történet.

A fiam még csak hároméves, tehát számára az élet még egy gyönyörű, színes mese, melyben a valóság határai még elmosódnak. A kislányom már kicsit többet tud, annyit, hogy az apja a börtön rácsai mögött töltötte az időt. Ezt a helyzetet próbálom egyfajta barokkos eleganciával kezelni, hiszen tudom, hogy eljön az idő, amikor szembesülniük kell a múltam sötét árnyékaival, a súlyos bűncselekményekkel, amelyekkel megbotlottam. Bízom abban, hogy a gyermekeim megértéssel viseltetnek majd irántam. Ha következetesen nevelgetem őket, betartva a játékszabályokat, és nem csapom be őket, akkor reményeim szerint elnyerem a bizalmukat. Tudom, hogy ez az út tele lesz kihívásokkal, de bízom benne, hogy a végén megtaláljuk a közös hangot.

Természetesen! Íme egy egyedi megfogalmazás: "Te egy rendkívül szigorú apuka vagy?"

Azt gondolom, hogy türelmes vagyok és engedékeny. A kislányom pillanatok alatt elvarázsol. Simán megvezet, maradjunk annyiban, hogy nem nagyon van tekintélyem. Nagyon dörzsölt, mindent kidumál. A múltkor jöttünk ki egy étteremből, keresem a pénztárcámat, de nincs meg. Mondom a családnak, hogy várjatok, visszamegyek, biztos bent felejtettem, erre a kislányom vigyorog, aki kivette úgy a zsebemből, hogy nem vettem észre. Jár úszni, zenélni, nekem pedig szülőként egy dolgom van: kinyitni a kapukat. Aztán amelyiken bemegy, bemegy, én nem erőltetek semmit, mert azt megtanultam, hogy erőszakkal nem lehet gyereket nevelni.

Sajnos az életem során nem éppen a legjobb példákkal találkoztam. Viszont van egy kis szerencsém, hiszen az anyósom óvónő, míg apósom tanár volt, így tőlük próbálok inspirációt meríteni. A feleségemnek is megadom a lehetőséget, hogy ő vállalja a szigorúbb szerepet, mert most már egyre inkább szükség van erre. A kisfiunk, bár csak hároméves, már elkezdte feszegetni a határokat, és tudom, hogy néha keményebb kézre van szükség.

Határfeszegetés terén bizony te is kitűnsz, és most éppen a Sztárbox című műsor ringjében méred össze az erődet. Amikor az RTL megkeresett a lehetőséggel, azonnal tudtad, hogy nem hagyhatod ki ezt a kihívást, igaz?

Valójában a feleségem volt az, aki igazán boldog volt a felkérés hallatán, mert abban bízott, hogy a boksz révén végre le tudom tenni az alkoholt, és talán ez egy életmódbeli változást is hozhat. És képzeld, tényleg sikerült! Rendesen visszafogtam magam a piával kapcsolatban. Az életben mindig szükség van célokra ahhoz, hogy előre tudjunk lépni; 58 évesen sem feltétlenül a sírhely keresése a legjobb elfoglaltság.

A ringben nem fogom elrejteni magam, bátran állok helyt, és az, hogy ez mire lesz elegendő, természetesen az ellenfelemtől is függ. Kitartóan járok edzésekre, készülök, és a lelkiismeretem tiszta.

Milyen célokat és elvárásokat tűztél ki magad elé, amikor saját fejlődésedről van szó? Mely területeken szeretnél előrelépni, és milyen értékek mentén szeretnéd irányítani az életedet?

Csupán egy elvárásom van: próbálok elkerülni a súlyos sérüléseket. Alapvetően úgy tekintek a helyzetre, mint egy sakkjátszmára, ahol nem csupán az a fontos, hogy én mit szeretnék elérni, hanem az is, hogy a másik fél mit enged meg. Nem akarok magamra felesleges nyomást helyezni azzal kapcsolatban, hogy hol tartok, de nem is lépek be a ringbe teljes passzivitással.

Kétségtelen, hogy ideje lenne folytatni A Viszkis című film történetét, hiszen azóta rengeteg izgalmas esemény zajlott körülötted a forgatás óta. Annyi élmény és tapasztalat gyűlt össze, hogy már alig várjuk, hogy újra láthassuk a képernyőn a folytatást!

Nemrégiben érkezett egy izgalmas hívás Moszkvából, ahol ősszel ünnepélyesen átadják a Magyar-Orosz Kulturális Központot. A jó hír az, hogy a filmet is vetíteni fogják, és meghívtak a közönségtalálkozóra. Ezért különösen lényeges lenne, hogy a Sztárboxban ne zúzzák össze a fejemet, hiszen milyen benyomást keltene, ha teljesen leharcoltan érkeznék a rendezvényre?

Amikor először hallottam, hogy film készülhet rólam, egyfajta izgalom és meglepetés öntött el. Olyan érzés volt, mintha egy álom válna valóra. A gondolat, hogy a történetem, az élményeim és a személyiségem vászonra kerülhet, egyszerre volt felemelő és ijesztő. Képzeletben már láttam, ahogy a képernyőn életre kelnek azok a pillanatok, amelyek formáltak engem. Ugyanakkor ott volt bennem az aggodalom is: vajon hogyan fognak megjeleníteni? Képesek lesznek-e hitelesen visszaadni az életem lényegét? Az összes érzés, amely ebben a helyzetben összegyűlt, olyan volt, mint egy hullám, amely egyszerre sodor magával és ébreszt fel.

Elképesztő, hogy ez mennyire hihetetlenül hangzik! Eleinte azt gondoltam, hogy csupán egy ügyes szivatás, talán egy kandi kamerás trükk. Régóta jó barátságban voltam Dobray György filmrendezővel, aki tizenkét éven át szórakoztatott azzal, hogy a történetemből film készül. A végén azonban nem lett belőle semmi, és egy rendezvényen találkoztam Antal Nimróddal, aki éppen hazatért Amerikából. Innentől kezdődött a kaland. Három évig dolgoztunk a film tematikáján, bejártuk a helyszíneket, és elvittem őt Erdélybe is. Mivel nem tudott magyarul, angolul írta le a gondolatait, amit aztán le kellett fordítani, így nem volt mentes a munka a kihívásoktól.

Közben persze dühöngtek, hogy miért érdemes egy bűnöző életéről filmet készíteni, és Nimróddal is rengeteg heves vitát folytattunk erről. El is engedtem ezt az egész projektet, mert végül is nem vagyok filmes szakember, és nem értek a dologhoz. Végül is jó döntést hoztam, hiszen a film sokáig a második legnézettebb magyar alkotás lett.

Kívülről nézve a történeted olyan volt, mint egy izgalmas film, amely tele van váratlan fordulatokkal és érzelmi mélységekkel. A szereplők életei szövevényesen összefonódtak, és minden egyes jelenet újabb rétegeket revelált a cselekményből. A táj, ahol a történések zajlottak, szinte életre kelt, a színek és hangok egyedülálló atmoszférát teremtettek. Ahogy visszatekintettem, úgy éreztem, mintha egy különleges utazáson vettem volna részt, amely nemcsak szórakoztatott, hanem mélyebb gondolatokat is ébresztett bennem. A történet minden pillanata tanulságos és inspiráló volt, és megmutatta, hogy a nehézségek ellenére is lehet szépséget találni az életben.

Igazán különleges élmény volt számomra, hiszen Magyarországon viszonylag ritka, hogy valakiről játékfilmet készítsenek. Emellett bennem vegyes érzések kavarogtak azzal kapcsolatban, hogy vajon helyes döntés volt-e, hogy ezt a fiatalok elé tárjuk. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a film lényege éppen az, hogy egy valós élethelyzetet mutat be, anélkül hogy megítélne bárkit is. Minden néző maga döntheti el, mit kezd a történettel és annak üzenetével.

Szoktál személyesen ellátogatni a bankba, hogy intézd az ügyeidet?

Ritkán fordul elő, de a legutolsó két alkalommal konkrétan megfagyott a rendszer. Éppen a gyerekeknek szánt pénzlekötési folyamatot akartuk elindítani, ami általában csupán negyedórát vesz igénybe. Ezzel szemben két és fél órán át csak fotózkodnom kellett mindenféle emberrel. Jöttek a vezetőség tagjai, az ügyfelek, sőt, még azok is, akik éppen akkor jártak arra. Igazán zavarba ejtő helyzet volt. Máskor meg egy vásáron két banki hölgy keresett meg, hogy szívesen látnának engem a csapatukban, ügyfeleket hozva nekik. Ráadásul nem is akármilyen összeget ajánlottak, de én csak annyit mondtam, hogy szerintem ez egy félreértés lehetett.

Van olyan felkérés, amihez hitelesnek tartod az arcodat?

Rengeteg megkeresés érkezett hozzám, sokan szerettek volna kihasználni a lehetőségeimet. Gondosan válogatom meg, hogy mit fogadok el, és fontos számomra, hogy legyen beleszólásom a marketing folyamatokba. Jelenleg egy dán biztonsági cég arculatát képviselem, akik az "Itt biztos" üzenettel hirdetnek. Emellett együttműködöm egy kecskeméti kerítésgyártó vállalattal is, ahol a narancssárga overallos fotóm mellett a mottójuk: "Tíz év az biztos".

Több évvel ezelőtt egy vásáron figyeltem fel a standodra, ahol a "Bármit csinálsz, azt csináld jól!" üzenet ragyogott a szemem előtt. Azóta is hű maradtál ehhez az elvhez?

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: "Természetesen, mindent megteszek. Nem vagyok híve a félmegoldásoknak; ha már belevágok valamibe, akkor azt teljes szívvel és lélekkel teszem. Így lesz ez a ringben is."