Netanjahu kijelentette, hogy a családja is nehezen éli meg az Iránnal folytatott konfliktust, mivel ismételten el kellett halasztaniuk a fia esküvőjét.

Az izraeli védelmi miniszter figyelmeztette a Hezbollahot, hogy maradjon távol a mostani háborútól
Nagy hullámokat vert az izraeli elnök nyilatkozata, amelyet egy kórház előtt tett, miután az intézmény súlyos támadásnak volt kitéve. Szavaiban a személyes érintettségét hangsúlyozta az izraeli-iráni konfliktus kapcsán. A Guardian tudósítása szerint Netanjahu kiemelte, hogy családja is nehéz időszakon megy keresztül, példaként említve, hogy a fiának tervezett esküvőt már második alkalommal kellett elnapolniuk.
"Mindannyian megérezzük ennek a helyzetnek a súlyát, és a családom sem mentes tőle. Ez már a második alkalom, hogy Avner fiam kénytelen volt elhalasztani az esküvőjét a rakéták fenyegetése miatt. Ezzel nemcsak neki, hanem a menyasszonyának is komoly nehézségeket okoz, és nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy az én kedves feleségem is igazi hős, hiszen neki sem könnyű ezt átvészelnie" - mondta.
Avner Netanjahu eredetileg novemberre tervezte házasságát, de a biztonsági kockázatok miatt a ceremóniát el kellett halasztani. Az őszi időpont helyett nemrégiben újabb próbálkozás történt az esküvő lebonyolítására, ám ez sem valósult meg. A Guardian értesülései szerint azok a hírek, amelyek arról szóltak, hogy a miniszterelnök néhány nap szabadságot fog venni a családi esemény miatt, hozzájárulhattak ahhoz, hogy Irán túlzottan magabiztos lett, és így váratlanul érte az izraeli légitámadás.
Az izraeli elnök a Beér-Seva városában található egyik kórház előtt tartott beszédében egyúttal párhuzamot vont a mostani történések és aközött, amit a briteknek kellett átélnie a második világháborús bombázás idején, ami 43 ezer civil életét követelte. "Emberek veszítették életüket, családok gyászolnak" - tette hozzá. Az izraeli hatóságok szerint a támadásokban eddig 24 izraeli civil vesztette életét, más források pedig 263-ra becsülik az iráni civil halálos áldozatok számát.
Szavai miatt Gilad Kariv, a Kneszet demokrata párti tagja "határtalanul nárcisztikusnak" nevezte Netanjahut. "Sok olyan családot ismerek, akik nem kényszerültek arra, hogy elhalasszák az esküvőt, de most már soha nem tudnak majd együtt ünnepelni" - tette hozzá, és nem ő volt az egyetlen, aki kritikát fogalmazott meg az izraeli elnök felé érzéketlen beszéde miatt.
"Netanjahu esetében nincsenek meglepetések. Még azokban a pillanatokban is, amikor a legnagyobb szükség lenne a személyes példamutatásra, ő elsősorban önmagával foglalkozik" - jelentette ki Amir Tibon izraeli újságíró.