A Tankcsapda koncertje új időpontban kerül megrendezésre!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy megérkezett a várva várt bejelentés! A zenekar hivatalosan is bejelentette, mikor pótolják a viharos időjárás miatt elmaradt pénteki koncertjüket.
Mint már tudvalevő, a vihar által okozott jelentős károk következtében az önkormányzat úgy döntött, hogy szerdán elhalasztja a hétvégére tervezett dévaványai városnapok eseményeit. Ez magában foglalja többek között a Tankcsapda és a Bagossy Brothers Company koncertjét is.
A viharok okozta károk miatt a rendezvények biztonságos lebonyolítása sajnos lehetetlenné vált.
Valánszki Miklós Róbert, Dévaványa polgármestere a közelmúltban Facebook-oldalán osztotta meg, hogy a hét elején bekövetkezett vihar súlyos károkat hagyott maga után a városban. Jelenleg a helyzet nem biztonságos sem rendezvények lebonyolítására, sem látogatók számára. Emellett az áramszolgáltatás is ingadozik, így technikai szempontból sem lenne lehetséges a programok megtartása. A polgármester hangsúlyozta, hogy a városnapok pótlását a szeptemberi programokkal szeretnék összehangolni, a konkrét időpontot pedig később fogják bejelenteni.
A Tankcsapda nem habozott sokáig a bejelentés kapcsán.
A zenekar produkciós menedzsere korábban megkeresésünkre elmondta, hogy ha nem lehet megtartani a koncertet, akkor nyitottak arra, hogy egy másik időpontban lépjenek fel Dévaványán, ahol egyébként eddig még soha nem zenéltek, ez lett volna az első alkalom. A Tankcsapda frontembere, Lukács László Facebook-videóban üzent szerdán délután a rajongóknak, melyből kiderült, hogy az egyeztetéseket követően végül szeptember 21-én vasárnap pótolják a péntekre tervezett koncertjüket.