Az emberi lét mulandóságának tudatosítása mellett törekedni arra, hogy szépséget és gondolatébresztő ötleteket teremtsünk, valódi kihívás. E két ellentét feszültségében rejlik az élet mélysége, amely lehetőséget ad arra, hogy még a legfájdalmasabb pillana
Jelenleg a Szépművészeti Múzeum bejáratánál hosszabb-rövidebb sorok állnak, amelyet a múzeum két népszerű kiállítása, a Munkácsy - Egy világsiker története és az Istenek és démonok királysága, a mezopotámiai művészet egy különleges szeletét bemutató tárlat vonz. Bár kevesebb figyelmet kap, de a múzeum legfelső szintjén december közepe óta egy harmadik kiállítás is zajlik, amelyet mindenképp érdemes meglátogatni. Ez a tárlat az ökológiai szemléletű művészet úttörőjének, a budapesti születésű és 93 évesen is aktívan alkotó Agnes Denes életművét ismerteti: A logika rendszerei - a rendszerek logikája: Agnes Denes művészete.
Agnes Denes művészetének egy apró szeletét esélyesen sokan még úgy is ismerik, hogy a nevével nem találkoztak eddig. Egyik legismertebb projektjéből, az 1982-es Búzamező - szembesítésből több fotó mára mémmé vált, eredeti kontextusából kiszakítva rendszeresen bukkan fel közösségi oldalak feedjében vagy jön szembe az internet legváratlanabb pontjain.
A "Búzamező" című mű a Dénes pályafutásának talán leggyakrabban idézett alkotása, amelyben számos olyan elem található, ami különlegessé teszi az életművét. A természet és a társadalom közötti kapcsolat provokatív újraértelmezése, valamint a beleszólás e viszonyba úgy, hogy az ne hagyjon magában mély nyomokat – mindezek a témák gazdagítják a darabot. Kiemelkedően fontos továbbá a közösségi cselekvés hangsúlyozása, amely a búzamezők vetésében, gondozásában és aratásában egyaránt megjelenik.
Agnes Denes 1931-ben látta meg a napvilágot Budapesten, de a sorsa a 40-es években Svédország felé terelte családját, majd az ötvenes években az Egyesült Államokban találta magát. Az ötvenes évek végén New Yorkba költözött, ahol a New School-on mélyült el a festészet tudományában, és azóta is a város vibráló művészeti életének aktív részese. Fiatalabb korában költői ambíciókkal indult, és ahogyan Kumin Mónika, a kiállítás kurátora, művészettörténész megjegyezte, Denes gyakran osztotta meg, hogy a költözések során folyamatosan újabb nyelveket kellett elsajátítania, mintha azok második anyanyelvek lettek volna számára. Ugyanakkor azt is érezte, hogy ezáltal valójában elveszíti az eredeti nyelvét, ami arra ösztönözte, hogy a vizuális kifejezés felé forduljon.
Művészetében a szövegközpontúság továbbra is kiemelkedő szerepet játszott, és a Szépművészeti Múzeumban számos olyan korai alkotása található, amelyek a nyelv működésének mélyreható vizsgálatára összpontosítanak. Denes számára kulcsfontosságú kérdés volt, hogy miként lehet a természettudományos ismereteket, a logikát, a filozófiát, a matematikát és a nyelvészet eredményeit valamilyen módon integrálni, akár vizuális eszközök segítségével is. Ahogyan Kumin Mónika megfogalmazza, Denes alapvető tapasztalata az volt, hogy a 20. századra a különböző tudományágak rendkívül széttagoltan működnek, és ő ezt a helyzetet kívánta egy futurisztikus, a jövő jobbá tételének ígéretét magában hordozó módon összekapcsolni.
A kiállított munkák tükrében egyértelmű, hogy Denes pályafutása alatt páratlan érzékkel bírta azokat a trendeket és folyamatokat azonosítani, amelyek alapvetően formálhatják az emberek életét. Már 1970-es évekbeli alkotásaiban is foglalkozott az információs társadalom jövőbeli alakulásával, és a vízben vagy az űrben lebegő, önfenntartó városok koncepcióját is kidolgozta, ezzel pedig jelentős előnyre tett szert a korabeli gondolkodásmóddal szemben.
"Denes folyamatosan foglalkozik az aktuális társadalmi és környezeti kihívásokkal, sajátos vizuális stílusával igyekszik megfogalmazni ezeket a problémákat, és válaszokat keres a jövő számára arra, hogy miként lehetne élhetőbbé tenni a világot" - nyilatkozta Kumin Mónika. A kiállításon a falon olvasható Denes 1969-ből származó, 16 soros művészeti manifesztuma is, amely így kezdődik:
"Paradoxonokkal játszani / Elkapni a megfoghatatlant"
Az élet színpadán nem csupán statiszták vagyunk; a társadalom által felállított kereteket nem szabad elfogadnunk. Bátorság szükséges ahhoz, hogy túllépjünk a megszokott határokon, és saját utunkat járjuk. Meg kell értenünk az emberi lét végességét, de ez nem jelenti azt, hogy lemondunk a szépségről és a provokatív gondolatok megalkotásáról. A valóságot tisztán kell látnunk, mégis meg kell őriznünk a képzelet varázslatát, hiszen az álmok adják az irányt a felfedezéshez. Soha nem szabad felhagynunk az örökös kutatással; a kérdések, amelyek foglalkoztatnak minket, vezetnek a legmélyebb igazságokhoz, és a felfedezés öröme sosem ér véget.
A paradoxonokkal való játék, a már ismert és a még felfedezetlen elemek feszültsége, valamint a világ hol humoros, hol provokatív újrarendezése képezi Denes művészetének lényegét. Az alkotásait szemlélni gyakran hasonló élményt nyújt, mint amikor Bruno Latour írásait lapozgatja az ember: az ismerős, tudományosan már jól körüljárt valóságunk hirtelen új fényben tűnik fel, egy radikálisan eltérő nézőpontból, ami újra izgalmassá és kihívásokkal telivé varázsolja.
Kumin Mónika szavai szerint Denes már korán, New York fényei között ráébredt arra, hogy az erőforrások korlátlan kihasználása, a túltermelés és a természet kizsákmányolása hosszú távon nem fenntartható. Ez a felismerés fokozatosan egyre nagyobb hangsúlyt kapott művészi munkásságában. A 70-es és 80-as évek folyamán az ökológiai szemléletmód egyre központibb szerepet játszott számára, írásaiban és alkotásaiban is hangsúlyozta a természethez való kapcsolatunk fontosságát.
A land art számos jelentős műve létezett már ekkor, és ezek nyilván hatottak is Denesre, de Kumin szerint lényeges különbség, hogy a legismertebb land art alkotások a környezet radikális átalakításával jártak, ehhez képest Denes egy jóval kevésbé maszkulin koncepcióval dolgozott: nem kisajátítani és maradandóan átszabni akart, hanem kíméletesen eljárva, visszaadni a természetnek.
Az ökológiai projektek világában izgalmas és kreatív eszköz az időkapszula, amely lehetőséget ad arra, hogy a jelen generációjának gondolatait, félelmeit és reményeit megőrizzük a jövő számára. Például Denes, amerikai egyetemek hallgatóinak véleményét gyűjtötte össze a jövővel kapcsolatban, és ezt az értékes anyagot eltemették egy ezer éves időtartamra. A budapesti kiállítás hasonló szellemben folytatja ezt a hagyományt: a múzeum weboldalán elérhető Denes által kidolgozott kérdőív lehetőséget ad arra, hogy bárki megossza gondolatait az emberiség jövőjével kapcsolatban. A beérkező válaszokat május végén, Denes 94. születésnapján fogják elásni a Városliget szívében, így teremtve egy különleges kapcsolatot a múlt, a jelen és a jövő között.
A budapesti kiállításon látható a Búzamező - szembesítés című fotósorozat, amely 1982-ben indult. Denes Manhattan szívében kapott lehetőséget egy elhagyott szemétlerakó művészeti projekt keretében. A városvezetés, természetesen, már újabb ingatlanfejlesztés terveivel készült, így Denes csupán átmeneti engedélyt kapott a terület használatára. Ebből a helyzetből született a csodálatos ötlet: önkéntesek segítségével megtisztították a mezőt, búzát ültettek és neveltek, végül pedig a learatott gabonát éhínséggel küzdő országoknak juttatták el.
A világ pénzügyi központjának szívében megjelenő búzamező igazi szenzációt keltett a városban, és az országos média is alaposan felfigyelt rá. A képek mögött megbújó ikertornyok révén pedig a 2001 szeptemberében történt események óta új dimenziót nyertek ezek a felvételek, amelyek most már nem csupán a természet szépségét, hanem a történelem súlyát is magukban hordozzák.
A búzatábla, mint a természet művészeti kifejezése, a föld erőforrásainak túlzott kihasználására és a szegényebb országok élelmiszerhiányára, valamint az éhínségekre irányította a figyelmet, miközben szoros kapcsolatban állt a városi élet szövetével is. Visszaemlékezések alapján az öltönyös üzletemberek kezdetben sokkolva figyelték a történéseket, de ahogy Kumin Mónika is megjegyezte, Agnes Denes gyakran emlékeztette arra, hogy az aratás idején a helyi lakosok közül többen könnyekben törtek ki, hiszen annyira hozzászoktak a búzatábla állandó jelenlétéhez.
Denes egy másik, a budapesti kiállításon szintén látható, ismert munkája egy finnországi elhagyott bánya földterületének rehabilitációját tűzte ki célul. Itt már nagyobb volt a lépték: egy komplett ökoszisztémát próbáltak meg helyreállítani, 11 ezer helyi lakos ültetett el 11 ezer finn fenyőfát, a spirálszerűen vezetett ültetési tervrajzot Denes szabad kézzel rajzolta meg.
A Szépművészetiben megtekinthető egy videó, amely bemutatja, hogyan alakultak az erdők a kilencvenes évek elején. A felvételen jól látható, hogy sok helyen a fák közötti térség üresebb, mint ahogyan Denes azt előre jelezte. Ez a jelenség egyrészt megerősíti, hogy a természetet nem lehet teljes mértékben irányítani vagy kontrollálni, ahogyan azt évszázadokon keresztül elképzeltük. Másrészt pedig utal arra, hogy a klímaváltozás hatásai sokkal intenzívebbek voltak, mint amire akkoriban számítottak.
Agnes Denes első magyarországi kiállítása 2008-ban zajlott a Ludwig Múzeumban, azóta pedig nem volt lehetőség arra, hogy itthon átfogóbb tárlat keretében ismerhessük meg életművét. A művész munkásságát, egészen a legfrissebb, digitális technikával készült alkotásokig, bemutató "A logika rendszerei - a rendszerek logikája: Agnes Denes művészete" című kiállítás jelenleg is megtekinthető a Szépművészeti Múzeumban, és június elsejéig várja a látogatókat.
