Itt a gazdaság igazi sötét lovagja: valóra válik minden amerikai elnök legrosszabb álma.
A legújabb makrogazdasági adatok arra figyelmeztetnek, hogy az Egyesült Államok gazdaságában stagflációs jelenségek körvonalazódhatnak, amelyet Donald Trump elnök által bevezetett büntetővámok tovább súlyosbíthatnak.
Az Egyesült Államok elnökeinek megítélése gyakran a gazdasági teljesítményükön alapul, és ez a tényező jelentősen befolyásolja, hogy a jövő generációk hogyan emlékeznek rájuk. Például George W. Bush számára a republikánusok számára is nehezen megbocsátható esemény, hogy adminisztrációja alatt a Lehman Brothers 2008 szeptember közepén csődöt jelentett. Ez a lépés nem csupán az Egyesült Államok, hanem a globális pénzügyi rendszer összeomlását is magával hozta, mindössze hat héttel az elnökválasztás előtt. Ezzel szemben Barack Obama, a demokrata jelölt, jelentős fölénnyel zárta a választást, kihasználva a válság okozta bizonytalanságokat.
A legfrissebb makroadatok szerint aggasztó jelek mutatkoznak az amerikai gazdaságban, amelyek a stagfláció, vagyis a gazdasági stagnálás és az infláció együttes megjelenését vetítik előre – számolt be róla a Quartz magazin. Az Institute of Supply Management (ISM) által közzétett, közismert beszerzőimenedzser-index (PMI) januári adatai a munkaerő-kereslet csökkenését jelzik, miközben a fogyasztói árak folyamatos emelkedése tapasztalható.
Februárban a munkaadók jelentősen csökkentették az új állások hirdetésének számát a januári adatokhoz képest. Eközben az Atlantai Fed előrejelzése szerint az Egyesült Államok GDP-je az első negyedévben 2,8%-kal csökkenni fog az előző évhez viszonyítva. Míg a legtöbb közgazdász optimistán a gazdasági növekedésre számít, a pesszimista hangulat megjelenése aggasztó jelenség.
A kellemetlen gazdasági előjelek még azelőtt jelentek meg, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette volna büntetővámjai bevezetését Kanadával, Mexikóval és Kínával szemben. Abban mindenki egyetért, hogy ezek erősíteni fogják az inflációs nyomást és fékezik a gazdaságot az Egyesült Államokban.
A stagfláció azért a gazdasági bajok Darth Vadere, mert kilátástalan helyzetet teremt. A tőzsdék esését növekedés követi, az infláció lecsenghet, a gazdasági visszaesés után növekedés jöhet, ám a stagfláció a magas infláció és a nulla növekedés végeláthatatlanul folytatódó párosa, miközben a munkanélküliség nő. A sokkterápia a megoldás, brutális megszorításokkal.
Első ízben az 1970-es években, a két olajválság idején ütötte fel a fejét a fejlett országokban, és a klasszikus gazdaságpolitikai eszközökkel nehezen kezelhető helyzetet teremtett. Az infláció jellemzően a túlkínálat következménye, amelyet kamatok emelésével próbálnak mérsékelni. Ez azonban a gazdaság lassulásához vezet, amire a hitelköltségek csökkentése lehet a reakció. Ideális esetben a pénzromlás ekkorra már alacsony szintre csökken.
Az olajtermelő országokat tömörítő OPEC embargója a nyugati országok ellen - válaszul arra, hogy Izraelt támogatták a jom kippuri háborúban - strukturális ársokkot okozott, amire kezdetben nem találták a választ a kormányok. Végül a Volker-shock hozott eredményt (Paul Volkerről, a Fed akkori elnökéről kapta a nevét). A Fed alapkamata 1981 júniusában felment 19,1 százalékig, ami 10,8 százalékra lökte fel a munkanélküliségi rátát, de a fogyasztói árindex 2,5 százalékra esett.
Szakértők szerint egy az 1970-es évekéhez hasonló stagfláció nem várható az Egyesült Államokban, miután a munkavállalói érdekképviselet gyengült. Akkor a szakszervezetek képesek voltak az inflációt követő béremeléseket elérni, ami ár-bér spirált generált. Egyes kormányok azonban még a megszorítás szót is kerülik, annyira be vannak rezelve a következményeitől.
