Figyelemre méltó változások várhatóak: Magas a BMI-je? Lehet, hogy nem szükséges aggódnia az elhízás következményei miatt.
Ugyan csupán egy irányérték a testtömegindex, azaz a BMI, ezzel együtt számos egészségügyi intézményben használják az elhízás mértékének jellemzésére. Egy nemzetközi szakértői csoport viszont árnyalja a képet, és állítja, hiba önmagában a BMI-t használni annak a megállapítására, hogy valaki elhízott-e.
A testtömegindex (Body Mass Index), azaz BMI a testsúly-testmagasság arányára alapozó kalkulációval ad egy értéket, amelyből következtetni lehet az elhízásra, illetve az ideális testsúlyra, netán a kóros alultápláltságra. Ezt az értéket bárki maga is kikalkulálhatja: a kilóban mért testsúlyt kell megszorozni a méterben megadott testmagasság négyzetével, bár számos netes kalkulátor is rendelkezésre áll a kiszámításához. A 30 feletti BMI-vel rendelkező embereket elhízottaknak tekintik, ha pedig e szám 40 fölött van, akkor súlyos elhízásról beszélnek (a világ egyes részein alacsonyabb BMI-értékeket alkalmaznak, hogy figyelembe vegyék a lakosság átlagos méretének különbségeit).
A testtömegindex (BMI) alkalmazása széles körben elterjedt, mint a túlsúlyosság mérésének egyik alapvető módszere. Egy nemzetközi szakértői csoport azonban úgy döntött, hogy új megközelítést javasol. A The Lancet támogatásával létrejött bizottság 58, különböző országokból és orvosi szakterületekről érkező szakembere összegyűjtötte tapasztalatait egy jelentésben, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy az orvosok ne csupán a BMI-t vegyék figyelembe az elhízás diagnosztizálásakor. Javaslatuk szerint az elhízást két kategóriába kellene sorolni, az alapján, hogy milyen mértékű károkat okoz az adott páciens egészségében. A szakértők úgy vélik, hogy a BMI-alapú mérési módszerek nemcsak alul- és felülértékelhetik a túlsúlyosság mértékét, hanem nem nyújtanak elegendő információt az egyéni egészségi állapotról sem. Ezek a megállapítások különösen aggasztóak, hiszen a BMI definíciója szerint világszerte több mint 1 milliárd ember minősül elhízottnak.
A kutatók megállapítása szerint az elhízás negatív hatásai főként a test különböző részein felhalmozódott túlzott zsírsejtekből erednek, és a testtömegindex (BMI) nem mindig tükrözi hűen ezt a helyzetet. Előfordulhat, hogy egy rendkívül fitt egyénnek magas a BMI-je, miközben a testzsír aránya alacsony, míg azok, akik a "normális" BMI-t mutatják, valójában kockázatos mértékű zsírt halmozhatnak fel.
A felesleges testzsír eloszlása egyénenként változó, és ezzel együtt a zsírral összefüggő egészségügyi kockázatok is különbözőek lehetnek. Általánosságban elmondható, hogy a túlzottan felhalmozódott zsír a deréktájékon, valamint a létfontosságú belső szervek, mint a máj és a szív környékén, sokkal komolyabb veszélyt jelent, mint a karokban vagy lábakban található bőr alatti zsírrétegekben.
Azt a szakértők is hangsúlyozzák, hogy nem arról van szó, hogy sutba kellene dobni a BMI-t mint az elhízás diagnosztizálásának eszközét, viszont érdemes más testi mérésekkel (például a derékbőség, a derék-csípő arányának vagy a derékmagasság arányának a mérésével) együtt használni. A kutatók szerint a BMI-n kívül legalább még egy testméret-mérést kellene alkalmazni az elhízás diagnosztizálása során. Persze a nagyon magas, például 40 feletti BMI esetén jó okkal feltételezhető, hogy az egyénen túl sok a testzsír.
Bár a zsírtömeg növekedése szoros összefüggésben állhat a halálozás és az elhízással kapcsolatos betegségek kockázatának emelkedésével, a szakértők hangsúlyozzák, hogy a magas testzsír önállóan nem feltétlenül ártalmas az egészségre. Felnőttek és gyermekek esetében egyaránt kidolgoztak olyan kritériumokat, amelyek segítenek meghatározni, hogy az elhízás milyen mértékben okozhat egyéb egészségügyi problémákat. Például, ha valakinél obstruktív alvási apnoé, súlyos térdfájdalom vagy szív- és érrendszeri problémák állnak fenn, akkor őt klinikai elhízottnak tekintik, míg azokat, akik elhízottak, de nincsenek kóros szervműködési jelek, a preklinikai elhízás csoportjába sorolják. A preklinikai elhízás esetében is fokozott az egészségügyi kockázat, de ez a fajta megkülönböztetés segíthet abban, hogy az elhízás kezelését egyénre szabottabb megközelítéssel végezhessék el.
"Kutatásunk célja az volt, hogy optimalizáljuk és egyénre szabjuk a betegek diagnózisát, valamint a kockázatot abban az esetben, ha nem kapnak ellátást. Úgy gondoljuk, hogy ez az újfajta jellemzés előnyös lehet mind a betegek, mind az egészségügyi szolgáltatók és az egészségügyi ellátás számára" - mondta a Gizmodónak a jelentés társszerzője, Robert Eckel, a Coloradoi Egyetem Orvostudományi Karának endokrinológusa.
Nemrégiben felvetődött az a gondolat, hogy a 40 év feletti korosztály esetében más megközelítést kellene alkalmazni az elhízás mérésében.
