Sok magyar ember szorongása mögött mélyebb okok húzódnak meg, amelyeket sokan talán még észre sem vesznek. Az Agrárszektor elemzése rávilágít arra, hogy a gazdasági helyzet, a munkaerőpiaci kihívások és a mindennapi élet feszültségei együttesen hozzájárul

Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agrárszakmai rendezvényét!

Az elmúlt évtized során drámaian megnövekedtek azok a szélsőséges időjárási jelenségek, amelyek a klímaváltozás hatásainak tudhatók be. Bár az adott ciklon valószínűleg bekövetkezett volna normál körülmények között is, a hozzá kapcsolódó csapadék mennyisége megdöbbentően megnövekedett. Júliusban a hőség elkerülhetetlenül megérkezett volna, de a tartóssága és intenzitása már egészen új dimenziót nyert. Fokozatosan hozzászokunk, hogy a hőségriadók, szélrekordok, árvizek és aszályok mindennapi életünk részeivé válnak, és már nem is lepődünk meg, ha egy hét leforgása alatt három különböző évszak időjárási viszontagságait éljük át.

Ezek a jelenségek különböző módon befolyásolják az emberek lelki világát és mentális jólétét. Vannak, akik aggodalommal vagy tehetetlenséggel küzdenek, míg mások haragot, dühöt vagy akár teljes közömbösséget tapasztalnak a kialakult helyzet és a jövő kilátásai iránt. Mindez rávilágít arra, hogy a körülöttünk zajló események mély nyomot hagyhatnak belső világunkban.

A klímaváltozással összefüggő fizikai és mentális tünetek tudományos megközelítése az utóbbi tíz évben kezdett igazán fejlődni. Jelenleg már létezik egy különleges klímaérzelmi skála, amely kilenc különböző érzelmi szintet tár fel, így segítve a tünetek jelentőségének megértését – nyilatkozta az Agrárszektornak Szeberényi András, a Budapesti Metropolitan Egyetem Marketing és Kommunikációtudományi Intézetének egyetemi docense.

A folyamat első lépcsője az eutierra, ahol az egyén a Földdel való kapcsolatát egyfajta mély egységként éli meg. Itt a határok az önmaga és a természet között mintha elmosódnának, lehetővé téve a harmóniát. A második lépcső a soliphilia, amelyben az egyén annyira összefonódik a természettel és a Földdel, hogy szinte megszállottja lesz annak védelmének és szépségének. Ezeken a szinteken jellemzően pozitív érzelmek dominálnak, de a solastalgia szintjén a szorongás és a bánat érzése is megjelenik, főként akkor, ha az egyén a saját környezetében tapasztal valamilyen kedvezőtlen változást.

A klímaszorongás szintje akkortól áll fenn, ha utazás vagy kirándulás közben már nem a táj szépségét csodáljuk meg, hanem folyamatosan azon aggodalmaskodunk, hogy az adott élőhely - a klímaváltozás következtében várható ökológiai katasztrófa miatt - az ott látható fákkal, állatokkal együtt hamarosan eltűnhet. Az ökoparalízis állapotában pedig az érintettet már annyira blokkolják vagy bénítják gondolatai és tünetei, hogy szinte képtelen helyesen reagálni, ha éghajlati és ökológiai kihívásokkal, problémákkal kapcsolatos híreket hall.

A mentális és fizikai tünetek fokozatosan súlyosbodnak, ami miatt a helyzet kezeléséhez gyakran pszichológus vagy pszichiáter szakértelme válik szükségessé. Az ökobűntudat szintjén az egyén már abban a hitben él, hogy a globális krízis kizárólag az ő felelőssége, és ezt a teher alatt feszülten éli meg, miközben folyamatosan azt érzi, hogy többet kellene tennie a klímaváltozás megfékezése érdekében. Még aggasztóbb a klímagyász, amely a hetedik szintet képviseli, ahol egy erdő eltűnése olyan intenzív érzelmi reakciót vált ki, mintha egy szeretett családtagot veszített volna el.

A nyolcadik szint a tierratrauma dimenziója, ahol az egyén egy jelentős környezeti átalakulás következtében olyan mély fájdalmat vagy szomorúságot élhet meg, amelyet Szeberényi András megközelítése szerint környezeti poszttraumás stressz szindrómának is nevezhetünk. A legkomolyabb tünetek közé tartozik a klímadüh, amely egyrészt a politikai rendszer és a vezetés iránt érzett frusztrált haragként, másrészt az intenzív félelmet, kilátástalanságot és kétségbeesést tükrözheti, amelyet az érintettek a klímakatasztrófák potenciális következményei miatt éreznek. Bár Magyarországon egyelőre nem tapasztalunk ilyen szélsőséges megnyilvánulásokat, Hollandiában és Franciaországban már felmerültek jelek arra vonatkozóan, hogy a klímadüh következményeként egyesek ön- vagy közveszélyes cselekedetekre is hajlamosak lehetnek.

Szeberényi András véleménye szerint a kulcs abban rejlik, hogy amíg képesek vagyunk irányítani a különböző szinteken felmerülő gondolatainkat és érzéseinket, addig nem feltétlenül van szükség szakmai támogatásra. Azonban, ha ezek az érzések annyira dominálnak életünkben, hogy már másra nem is figyelünk a világban, akkor fontos, hogy merjünk segítséget kérni.

Ahogy a korábbi szintek leírásaiból is kitűnik, a klímaszorongás megnyilvánulásai már nem csupán képzelet szüleményei. Azonban a hazai helyzet feltérképezésére eddig alig készült átfogó felmérés. Szeberényi András legújabb kutatása viszont egy átfogóbb képet nyújt, amely rávilágít arra, hogy az X, Y és Z generációs magyar egyetemisták életében milyen mértékben van jelen ez a szorongásos tünetegyüttes.

Mint kiderült, a 468 válaszadó közül az 1980-1993 között született Y generációs hallgatók lehetnek a legkevésbé érintettek, mivel 57 százalékuk soha, 25 százalékuk pedig csak nagyon ritkán érez klímaszorongást. A kutató szerint ennek egyik oka az lehet, hogy ez a generáció idejének szinte teljes egészében a karrierépítésre, az otthonteremtésre és a családalapításra fókuszál, közben pedig kevéssé figyel a klímaváltozáshoz kapcsolható eseményekre.

A 1994-2010 között született Z generációs válaszadóknál azonban ennek épp az ellenkezője látszik: 31 százalékuk közepes mértékben, 25 százalékuk erősen, 16 százalékuk pedig nagyon erősen szorong a klímaváltozás negatív eseményei miatt. Ezen túl pedig ők érzik legtöbbször a klímaszorongáshoz társuló olyan tüneteket is, mint a közömbösség, a reménytelenség és a szomorúság érzése, sőt esetünkben sokkal erősebbek is a tünetek.

Úgy tűnik, hogy a Z generációs hallgatókat különösen foglalkoztatja a jövőjük alakulása. Mivel sokuk még nem rendelkezik elegendő élettapasztalattal, gyakran nem tudják, miként lehetne hatékony megoldásokat találni az éghajlatváltozás által előidézett válságok kezelésére, vagy hogy egyáltalán van-e remény a helyzet javítására. A közvetett és közvetlen hatások miatt sokan közvetlenül érintettek, és ez különféle, erősebb érzelmi reakciókat vált ki náluk. Nem meglepő, hogy sokan küzdenek a klímaszorongás mellett más tünetekkel is, mint például tehetetlenség, depresszió, félelem, düh, pánikrohamok és harag.

- emelte ki a szakértő.

A felmérés rávilágított, hogy az 1970 és 1979 között született X generáció tagjai gyakrabban tapasztalnak klímaszorongásra utaló jeleket, mint az Y generációhoz tartozók, ami első látásra meglepőnek tűnhet. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy sok X generációs válaszadó már Z generációs gyermekek szülei, így jogosan aggódnak utódaik jövője miatt. Egy 607 amerikai állampolgár véleményét elemző korábbi kutatás hasonló eredményekre jutott: a 27 és 45 év közötti válaszadók 96,5 százaléka arról számolt be, hogy a klímaváltozással összefüggésben nagyon vagy rendkívül aggódik már megszületett gyermekének jövője miatt, vagy feltételezhetően aggódna, ha a jövőben gyermeket vállalna.

A kutató szerint azt is fontos látni, hogy a testi és mentális tünetek jelenléte nem feltétlenül jár együtt környezettudatos viselkedéssel: míg egyesek valóban minden apró hétköznapi cselekedetükre tudatosan odafigyelnek, addig sokak inkább közömbösséggel vagy tagadással reagálnak, és inkább nem is akarnak tudomást venni a klímaváltozás valóságáról.

Mivel a magyarországi mentálhigiéniás szakemberek, kutatók, pszichológusok és pszichiáterek külföldi kollégáikkal ellentétben még mindig nem fordítanak kellő figyelmet ezekre a tünetekre, mindenképpen szükségesek olyan további kutatások, amelyek részletesebben feltárják ezeket. Emellett azt is fontos kideríteni, hogy pontosan mit lehet tenni annak érdekében, hogy az érintettek ne szenvedjenek ezektől az érzésektől vagy a folyamatosan erősödő tünetektől