Rodolfo első trükkjét egy kínai gyöngyárus mestertől sajátította el.
Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly
Rodolfo, azaz Gács (eredetileg Gross) Rezső Budapesten, egy nyomdai betűszedő fiaként látta meg a napvilágot. Tizennégy éves korában először inas, majd segéd, végül vezető lett egy divatüzletben.
Tanulmányai során a férfi fehérnemű-szabászat mesterségét sajátította el. Bűvészi karrierje 1924-ben indult, amikor egy napon hősiesen kiemelt a Dunából egy fuldokló kínai gyöngyárust. A hálás mester ezután megosztotta vele egy különleges trükk titkát, ezzel elindítva őt a varázslatok világába.
A mester varázslat közben
A számot másnap a Mátyás téren mutatta be barátainak, ahol Ódry Zuárd, a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke, azonnal felfigyelt rá. Pártfogásába vette, és hosszú éveken át mentorálta. 1929-ben, amikor elérkezett az első önálló fellépésének ideje, mestere irányítása alatt debütált, ekkor kapta meg a Rodolfo művésznevet is.
Bátyja ötletére elvégezte az artistaképzőt, és 1931-ben hivatásos artista lett. A Fővárosi Nagycirkuszban mutatkozott be, attól kezdve a profi bűvészt a főváros számos ismert és kedvelt mulatóhelyén (Arizona, Clarusse, Alpesi Falu, Moulin Rouge) szerződtették hosszabb-rövidebb időre.
1935-ben kötött házasságot Nádor Olgával, akivel több mint öt évtizeden át boldog és harmónikus kapcsolatban éltek. 1939-ben megalapította saját revücsapatát, amelyben a két Latabár (Árpád és Kálmán), Feleki Kamill és Alfonzó is részt vett, és együtt bejárták a Balkán varázslatos tájait, valamint Egyiptom egzotikus világát. A világháború alatt azonban zsidó származása miatt munkaszolgálatra kényszerült, ami drámai fordulatot hozott az életébe.
1945-ben az Országos Artista Egyesület elnökségi tagjává választották. Az egyesület elnöke magyar név választására szólította fel, ekkor változtatta családi nevét Gácsra. 1948-tól művésztársával, Alfonzóval lépett fel, majd 1950-től a Latabár-brigád tagjaként haknizott országszerte.
1956-ig nyolc éven át volt az Artista Akadémia, illetve az Állami Artista Iskola tanára. Az 1960-as évektől lett az Artistaképző Intézet állami vizsgabizottságának tagja. 1956 után a Szovjetunió nagyobb városai (Moszkva, Leningrád, Riga) mellett meghívást kapott Párizsba, Londonba, Brüsszelbe, Luxemburgba és Zürichbe. 1967-től állandó meghívottként vett részt a bűvészek világkongresszusain.
Alfonzó, Szenes Iván és Roldolfo éppen útra kelnek a Szovjetunióba, 1956-ban. A balról jobbra haladó hármas izgalma és várakozása jól tükrözi az akkori időszak feszültségeit és reményeit. (Forrás: Fortepan / Bauer Sándor)
Több könyvet is írt, a legismertebb a Vigyázat, csalok! (1959) és a Vigyázat, most nem csalok! (1987). A szakmai titkokat felfedő Rodolfo Bűvészkönyvet (1963) sokan olvasták, sok gyermek kedvenc játéka volt az általa összeállított bűvészládika.
A Füles rejtvényújságban hosszú éveken keresztül ő volt a bűvésztrükkök rovatának megálmodója és vezetője. A televíziózás kezdeti időszakában számos műsorral szórakoztatta a közönséget, többek között a Bűvészettörténet és a Fejezetek a Cirkuszlexikonból című sorozatokkal, amelyek egyedi stílusukkal és szórakoztató tartalmukkal maradtak emlékezetesek.
A Fővárosi Nagycirkusz varázslatos világában, 1964-ben (Kép forrása: Fortepan/ Szalay Zoltán)
Nem csupán elképesztő kézügyessége és a színpadi zsebtolvajlás művészete varázsolta el a közönséget, hanem a gondolatolvasás és a szuggesztív mutatványok is lenyűgözték őket. Öt évtized alatt mintegy ötezer különböző trükköt és kombinációt sajátított el. Ez a hivatás nem csupán munkája volt, hanem életformává vált számára; még hetvenéves korában is napi négy órát gyakorolt a tükör előtt. Utolsó fellépése 1986. január 13-án zajlott a Mikroszkóp Színpadon. Egy évvel később, 1987. január 25-én távozott az élők sorából.
Rodolfo, a varázslatos illuzionista, a nyugdíjazását követően sem vonta meg magát a közönségtől. 1985-ben különleges előadást tartott a festői Margitszigeten, ahol bűvészmutatványai újra elbűvölték a nézőket. (Forrás: Fortepan / Szalay Béla)
Az érdemes művész kitüntetést ötvenedik születésnapja alkalmából 1960-ban vehette át, majd nyugdíjba vonulásakor, 1971-ben a kiváló művész címet is megkapta, ezzel ő lett az első artista, akit ilyen elismerésben részesítettek. 1962-től a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalatnál (MACIVA) dolgozott, ahol jelentős hozzájárulást nyújtott az új Fővárosi Nagycirkusz helyreállításához is, amelyre 1971-ben került sor. 1980-ban pedig a SZOT-díjjal ismerték el művészi teljesítményét.
Minden idők egyik legkiválóbb bűvésze, aki páratlan kézügyességével ragadta magával a közönséget, rengeteg trükköt elsajátított. Saját bevallása szerint akár ezer különféle produkciót is bemutatott volna bármikor a színpadon. Az ő művészete nem csupán a varázslat illúziója volt, hanem a kitartás, az elszántság és a kemény munka gyümölcséből fakadó valódi csoda. Hitvallása szerint: "Aki elégedett a saját teljesítményével, az már nem igazi művész, hanem csak árnyéka önmagának."
