Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy igencsak tehetős férfi, akit Viktor néven ismertek. Viktor nem csupán anyagi javairól volt híres, hanem különös karizmájáról és sziporkázó elméjéről is. Gyakran tartott grandiózus estélyeket, ahol a legbefolyáso

Nézem a száz leggazdagabb lengyel listáját a Forbes.pl oldalon, sehol egy falusi gázszerelő, akiről negyvennégy éves korában derült ki az üzleti zsenialitása, különös tekintettel a közbeszerzésekre (adófizetői pénzek átcsatornázására), sehol egy miniszterelnöki vő, sehol egy Tusk-kegyenc.

A tipikus lengyel milliárdos gyakran az "őrült kilencvenes évek" privatizációs időszakában szerezte meg vagyonát, ám azóta jellemzően állami támogatás vagy koncessziók nélkül bővítette üzleti birodalmát. Évről évre új generációs üzletemberek lépnek színre, akiknek semmi közük sincs a közpénzekhez vagy az állami vagyon újraelosztásához.

Lengyelország gazdasági teljesítménye 2024 negyedik negyedévében 3,2%-os növekedést mutatott az előző év utolsó negyedévéhez viszonyítva, míg Magyarország csupán 0,2%-os bővülést ért el. (Ezek az adatok szezonálisan kiigazítottak.) Érdekes, hogy míg Lengyelországban a háborús helyzet ellenére nem csupán a katonai kiadások növekednek, hanem a gazdaság is dinamikusan fejlődik, a lengyelek határozottan elkötelezettek Ukrajna támogatása mellett, és nem hajlandók elfogadni az ukrán kapitulációt a világ egyik legnagyobb agresszorával szemben.

Hagyd el a tréfálkozást. A lengyelek már régóta előrébb járnak, és a különbség folyamatosan nő. A fogyasztásuk dinamikusan emelkedik, a beruházások üteme is felgyorsul, és az idei év gazdasági növekedése is ígéretesebbnek tűnik. Náluk a repülőrajt nem lehetne közröhej tárgya. Ezzel szemben Magyarországon példa nélküli mértékben csökken a beruházási kedv. Itt nem várható növekedés, sem repülőrajt, sem pedig bármilyen más kezdet.

Hogyan függ össze a százas lista összetétele a nemzetgazdaság teljesítőképességével? Nem egyszerűen úgy, hogy a magyar gazdagok "ellopják" a pénzt, lerabolják az országot. Hanem úgy is, hogy a politikai hatalomból részesülve vagy azt közvetlenül birtokolva nem hagynak mást meggazdagodni.

A magyarországi üzleti érzék gyakran tűnik haszontalannak, hiszen a siker kulcsa sokszor nem a tehetségen vagy a szorgalmon múlik, hanem azon, hogy ki kapja meg a hatalom kegyét, például Orbán Viktor vagy más vezető befolyásos személyek révén. Az országban a hatalom monopolizálása és a kiváltságosok számára elérhető előnyök mintha egyfajta szinergiát alkotnának a fejlődő országokban jellemző államilag támogatott korrupcióval – gondoljunk csak Mobutu tábornok esetre, aki az 1980-as években dollármilliárdossá vált a koldusszegény Zaire-ban – és a posztszovjet térség oligarchikus struktúráival.

A Moldova és Ukrajna közé ékelődő, nemzetközileg el nem ismert Transznyisztria - más néven "Dnyeszterentúl" - területe körülbelül akkora, mint egy kisebb magyar megye, a GDP-je pedig csupán a magyar gazdaság egyharmadát teszi ki. Természeti erőforrások híján a régió gazdasági kilátásai meglehetősen korlátozottak. Érdekesség, hogy a legtehetősebb polgár, Viktor Gusan, egy felkapaszkodott KGB-tiszt, kétmilliárd dolláros vagyonával a magyar Forbes-listán a második helyen állna, megelőzve Csányi Sándort és csak Mészáros Lőrinc mögött. A dnyesztermellékiek passzivitása nem csupán a sötétség miatt érthető, hanem azért is, mert Gusan szó szerint a fél országot irányítja, beleértve a focibajnokság állandó győztesét is.

Ehhez nem szükséges különösebb üzleti érzék, kreatív ötletek, innovatív megoldások, technikai tudás, sőt, még csak piaci szerencse sem. Elég csupán felismerni, hogy mit érdemes elvenni másoktól - vagy éppen mások elől - legyen az tőke, földterület, az adófizetők pénze, piaci monopólium. A lényeg, hogy rendelkezésünkre álljanak azok az eszközök - a hatósági erőszak, a jogalkotás manipulálása, vagy akár a tenderek csalása -, amelyek lehetővé teszik ezt a fajta rablást.

A gazdaság szekere így is megyen, eldöcög valahogy az első nagyobb katasztrófáig, amivel persze a rablók nem számolnak, mivelhogy nem szoktak hozzá a piac forgandóságához. A kisebb katasztrófácskákat még ki tudják magyarázni, mivel övék a tömegfogyasztásra szánt média zöme.

A népesség üzleti, pénzügyi, makrogazdasági sötétségben tartásához pedig, hogy belenyugodjon a saját tönkretételébe, rendelkezésre áll két holtbiztos butító eszközcsomag. Az egyik az etnonacionalizmus (hol a nyugati multik ellen uszítanak, amennyiben nem ők maguk üzletelnek velük, hol a háborúért okolt ukránok ellen, és számottevő bevándorlási probléma híján - ki a fene akar tömegesen Magyarországra bevándorolni? - kereszténység- és magyarságféltésnek álcázott rasszizmus is megteszi), a másik a primitív antikapitalizmus, aminek harmincöt éves szoktatás után a lakosság minden rétegében nagy keletje van. Ha valaki borzadni akar, dugja bele lábujját a közösségi médiába.

Orbán úgy véli, hogy ez az év hozza el a valódi áttörést. Amióta csak tudom, folyamatosan újabb és újabb határokat lépünk át. De vajon hová is lehet még eljutni?