Eb-arany a síkfutásban - Beszélgetés Molnár Attilával | ma7.sk Molnár Attila, a síkfutás kiváló képviselője, izgalmas élményekkel és tapasztalatokkal gazdagította a sportág rajongóit. Az Európa-bajnokságon elért aranyérme nemcsak a személyes teljesítmény

Molnár Attila: Nekem az EB-n összeért az álom és a valóság

Mit jelent számodra, hogy negyven év elteltével aranyérmet nyertél a magyar atlétikának? Ez a kérdés nem csupán a sportteljesítményed ünnepléséről szól, hanem a kitartásodról, az áldozataidról és az álmaid követéséről is. Negyven évnyi küzdelem, elszántság és szenvedély áll a siker mögött, ami nemcsak neked, hanem az egész magyar atlétikai közösségnek is örömet okoz. Ezzel az aranyéremmel nemcsak a saját pályafutásodat koronáztad meg, hanem inspirációt is adtál sok fiatal sportolónak, akik az álmaikért harcolnak. Ez a győzelem a múlt tisztelete és a jövő reménye egyaránt, hiszen megmutatja, hogy soha nem késő új célokat kitűzni és azokat elérni.

Az Európa-bajnokságra tartva a repülőgépen ülve lapozgattuk a különféle éremtáblázatokat, miközben az izgalom fokozódott bennünk.

És ha ez még nem lenne elég, két héttel később a világbajnokságon egy bronzérmet is begyűjtöttél a 4x400-as váltóval. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nagyon jól indult az év.

Nem is sejtettem, hogy a 2025-ös év első fele ennyire sikeres lesz számomra. De ha azt állítanám, hogy nem azzal az álmommal keltem és feküdtem, hogy egy aranyérmet nyerjek valamilyen világversenyen, hazudnék.

A szabadtéri szezon végre megérkezett, és ez új kalandokat ígér! Milyen vágyakkal és reményekkel indulsz neki ennek a csodás időszaknak?

Ha valaki aranyérmet hoz el egy fedett pályás világversenyről, az nem jelenti automatikusan, hogy hónapokkal később is a legjobb formáját hozza. Ahhoz, hogy a csúcsformát megőrizzük, rengeteg tényezőnek kell összeállnia, és ez gyakran hosszú hónapok, sőt évek kemény munkáját igényli. A címvédés különösen ritka esemény, sokkal gyakoribb, hogy egy sportoló egyszer csak felbukkan, és megnyeri az áhított aranyérmet. Ha minden a terv szerint halad, és sikeresen zárjuk le a fedett pályás szezont, akkor újra kezdődik a számolás. Ezért kulcsfontosságú, hogy mindent megtegyünk, hogy újra a csúcsra érjünk.

Kihívásokkal teli év volt 2024, hiszen elvesztetted az édesapádat. Hallottam, hogy a temetőben is elhelyezted az érmeidet, mint egyfajta búcsúajándékot. Mennyire viselt meg lelkileg ez az időszak számodra?

Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megőrizzem a stabilitásomat, és a környezetem meglepődött ezen a változáson. Büszke vagyok arra, hogy sikerült így cselekednem. Bár sokan évekig küzdenek ezzel a belső vívódással, én tudatosan választottam az átvészelés útját ebben a nehéz időszakban. És ez nekem sikerült.

Az utóbbi évek során valóban figyelemre méltó előrelépéseket értél el, amit az eredményeid is világosan mutatnak. Az élsport világában a mentális felkészültség kulcsszerepet játszik. Mennyire tartod fontosnak ezt a aspektust a saját teljesítményed szempontjából? Milyen módszerekkel dolgozol a mentális állóképességed fejlesztésén?

Teljes mértékben osztom a véleményt! Az az ember, aki tisztában van a saját helyzetével, a körülményeivel és a lehetőségeivel, valamint őszintén néz szembe önmagával, céltudatosan halad előre. Ha tudja, hogy miért van itt, és miért történnek a dolgok, akkor a siker sem marad el. Ha valaki tudatosan közelíti meg a sportját, az természetes stabilitást teremt, és nincs szükség külső beavatkozásokra, mint például sportpszichológusra. Én is így tapasztaltam, és optimistán tekintek a jövőre, hiszen úgy érzem, jó irányba haladok.

Az Európa-bajnoki aranyérem és a világbajnoki bronzérem valóban hatalmas népszerűséget és médiafigyelmet generál. Vannak sportolók, akik ebben a reflektorfényben érzik magukat otthon, míg mások inkább a magánélet védelmét tartják fontosabbnak, és próbálnak távolságot tartani a nyilvánosságtól. Te hová sorolnád magadat ebben a spektrumon?

Ha a versenyeket négy fal között bonyolítanák le, és úgy szerveznének Európa-bajnokságot, hogy senki nem figyelhetné, akkor nem lenne szükségem arra, hogy másokkal megosszam a gondolataimat és érzéseimet. De a valóság más. Úgy vélem, hogy a kommunikáció nem csupán egy kiegészítő elem, hanem a sport és a munkánk szerves része, amelyhez elengedhetetlen a felelősségvállalás is.

23 évesen rendkívül éretten látod a világot. Mindig is ilyen céltudatos sportoló voltál, vagy ez az évek során fejlődött ki benned?

Nem, de viszonylag hamar felnőttem a felnőttvilág kihívásaihoz, és céltudatos szemlélettel kezdtem el élni. Gyorsan hátra hagytam a gyermeki mesék világát, és ahelyett, hogy csak sodródtam volna, elkezdtem kutatni az okokat: miért történnek velem bizonyos dolgok, és miért választom azokat a döntéseket, amiket. A maximalista, mérnöki gondolkodásomat ötvöztem a sportolói mentalitással, ami ritkán fordul elő így, de nálam ez a találkozás valami különlegeset teremtett.

Van példaképed?

Példaképek sosem foglalták el a helyem a szívemben, mert mindig is arra törekedtem, hogy a saját utamat járjam. Ha valakiben felfedeztem egy vonást, ami megfogott, azt szívesen átvettem és a saját világomba építettem, de sosem akartam csupán egy másolat lenni. Hiszen az igazi énemet csak úgy találhatom meg, ha a saját élményeim és érzéseim formálják a karakteremet.

Az Európa-bajnoki győzelmed után egy figyelemfelkeltő nyilatkozatot tettél, amely bejárta a magyar médiát. Azt mondtad, hogy komoly kihívás elé nézel az Év Sportolója cím elnyerésében, ha Szoboszlai Dominik a Liverpoollal megnyeri a Premier League-t. Most is úgy érzed, hogy nehéz dolgod lesz a szavazás során?

Korábban a Fradi hivatalos honlapjának nyilatkoztad, hogy viszonylag későn kezdtél el atletizálni a foci miatt. A Balatonfüred és a Tihany utánpótlásában is megfordultál és 113 gólig jutottál. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

Roppant meghatározó időszak volt az életemben, nem csak az eltöltött évek miatt, hiszen ott kezdett kialakulni a fizikai tartásom. Ez magával hozta a gyorsaságot, és elkezdtem szó szerint kinőni a saját koromat és gyorsaság szempontjából túlnőni a csapatot. Akkori edzőm, Dömötör Zoltán akkor kezdte visszavágni vadhajtásaimat mondván, ez nem csak rólam szól és ne legyek nagyképű. Szerintem minden serdülőkorú atléta beleesik ebbe a hibába, de örülök, hogy az akkori edzőm ezt nem hagyta és alázatosságra nevelt.

Mik motiváltak az atlétika irányába? Mi volt az a különleges pillanat, amikor rájöttél, hogy a foci helyett az atlétika az, ami igazán a jövőd?

A Ferencváros sportolójának lenni számomra nem csupán egy cím vagy pozíció, hanem egy mélyen gyökerező felelősség és büszkeség forrása. Magyarország legnagyobb egyesületeként a Fradi nem csupán egy sportklub, hanem egy összetartó közösség, amely generációkon átívelő hagyományokat és értékeket képvisel. Mikor a magyar színeket hordom a mezemen, érzem a történelmünket, a küzdelmeinket és a győzelmeinket. Minden egyes mérkőzés alkalmával nemcsak saját magamért, hanem a csapatomért és a szurkolókért is küzdök. A világ bármely pontján, ahol játszom, tudom, hogy a Ferencváros és Magyarország hírnevét képviselem, és ezt a megtiszteltetést a legjobb tudásom szerint szeretném megélni. Ez a kötelék a szívemben lobog, és minden alkalommal, amikor a pályára lépek, arra törekszem, hogy a legjobbat nyújtsam, hogy méltón állhassak a zöld-fehér színekhez és a szurkolók szeretetéhez. A Ferencváros nem csupán egy klub, hanem egy életérzés, egy cél és egy közösség, amelynek része lenni az egyik legnagyobb ajándék az életemben.

Hihetetlenül felemelő érzés, hogy a Ferencváros támogató szárnyai alá vett, amikor még senki sem tudta, ki vagyok. Ez még inkább összekapcsolt minket. Ott váltam azzá, aki ma vagyok. Nem csak egyszerűen megvásároltak, amikor már elértem a sikereket, hanem természetes módon beilleszkedtem ebbe a családba. Ez rendkívül jól esik, hiszen az elejétől fogva maximális támogatást kaptam ahhoz, hogy Európa-bajnokká válhassak. Örömmel tölt el, hogy a Ferencvárosba való igazolásom igazolta annak helyességét.

Zárásként: Milyen terveid és céljaid vannak a közeljövőre nézve?

A vágyam az, hogy minden versenyen teljes mértékben kifejezzem magam, és aztán kíváncsian várom, mit mutat az idő, mennyire volt elegendő az a kemény munka, amit belefektettem.