Cserhalmi György szavai: "Nem fogom engedni, hogy a nehézségek legyűrjenek!"

A magyar színház- és filmművészet kiemelkedő személyisége, aki bár manapság ritkábban látható a vásznon, mégis folyamatosan jelen van a szakmában. Cserhalmi György úgy véli, hogy aki igazán kíváncsi rá, az mindig rátalál, de nem szándékozik tanítani, csupán szeretne eszmét cserélni. Szerinte a valódi, időtálló művek és a szakmai diskurzus alapját a kölcsönös bizalom képezi. Azt is megjegyzi, hogy a színészek számára a színház az igazi otthon, míg a film olyan, mint egy mostohaapa, aki néha kedves, néha viszont távolságtartó.

November elején napvilágot látott Csáki Judit új kötete, amely Cserhalmi György, a magyar film- és színházi élet egyik legnagyobb alakjának életét tárja fel. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, valamint Kossuth- és Balázs Béla-díjas érdemes művész az InfoRádióban osztotta meg gondolatait a könyv készítéséről. Elmondása szerint nem volt előre meghatározott koncepciója a színházkritikussal, ami miatt a kötet időbeli ugrásokkal teli, ám végigvezeti az olvasót a színész életének fontosabb állomásain, kezdve gyermekkora élményeitől egészen a jelenkorig. Cserhalmi kiemelte, hogy bár nem alakult ki közöttük baráti kapcsolat, a közel öt évtizedes ismeretségük ellenére a beszélgetések mindig tartalmasak és élvezetesek.

A színművész egy kérdésre reagálva kifejtette, hogy jelenleg nem vállal nagyobb lélegzetvételű projekteket, mivel fizikailag még nem érzi magát abban az állapotban, ami ezt lehetővé tenné.

"Persze, vannak főiskolás filmek, azok fontosak, azokat meg kell csinálni, mert az ember ennyivel tartozik a szakmájának is. Van ebben valami remény, hogy a fiatalok még gondolkoznak egy öregemberben. Ez nekik is remény, de túl a viccen, nekem is jó érzés!" - fogalmazott.

Egykori tanítványaival a mai napig örömmel cseveg, de nem tanácsokat osztogat, csupán élvezi a szót és a közös emlékeket.

Cserhalmi György gondolatai tükrözik a diákkorában megélt hiányosságokat, amelyeket most igyekszik pótolni. "Azt keresem, amit diákként nem kaptam meg, és most lehetőséget látok arra, hogy felfedezzem mindazt, ami akkor hiányzott. Rájövök, hogy a múltbéli tapasztalatokból fakadó problémák most is jelen vannak, így természetes, hogy az ember elkezd ezen töprengeni, és létrehoz egyfajta hiányköztársaságot. Ebben a térben pedig feltűnnek olyan elemek, amelyekből általánosíthatunk, de ugyanakkor egyedi élmények is születhetnek. Idővel kialakul egyfajta rálátásom, amely lehet jótékony vagy éppen ellenkezőleg, de én általában pozitívan tekintek erre a folyamatra" - osztotta meg véleményét.

Saját véleménye szerint csak részben volt szerencsés a Színművészeti Főiskolás évei alatt, hiszen bár akadtak olyan tanárai, akik igazán elkötelezetten végezték a feladatukat, voltak olyanok is, akik másodlagos elfoglaltságok mellett, csupán korlátozott időt tudtak szentelni a diákoknak. "Abban a tekintetben szerencsés voltam, hogy találkoztam olyan tanárokkal, akik életre szóló hatást gyakoroltak rám, de sajnos akadtak olyanok is, akik szintén tartós nyomot hagytak, ám inkább negatív értelemben" – tette hozzá a színművész.

Úgy gondolja, hogy az idő képes átformálni a negatív emlékeket, és pozitív fényben tüntetni fel őket. Ez a megszépítő távolság hatása. A filmekkel kapcsolatban azonban nem változik a nézete: "mert azok ott maradnak a vásznon, és ugyanazt a rosszat közvetítik, ha gyengék voltak, és ugyanazt a jót, ha erősek." Hangsúlyozta, hogy képes ellenállni a kísértésnek, és tudatosan elkerüli a régi filmes szerepeinek újranézését.

Cserhalmi György véleménye szerint a kölcsönös bizalom elengedhetetlen egy időtálló mű létrehozásához, de ez önmagában nem garancia a sikerre. Tapasztalatai alapján gyakran előfordul, hogy a szakma és a közönség ízlése eltér; ami a szakmai körökben népszerű, nem feltétlenül nyeri el a nézők tetszését. A mögöttes okok sokszor rejtve maradnak, de talán nem is szükséges őket megfejteni. Vannak azonban olyan alkotások, amelyek mindkét táborban kedvező fogadtatásra találnak. "Ezek az esetek különösen értékesek, hiszen egy-egy film vagy színházi előadás évtizedek múlva is megőrizheti varázsát, és a szerencsés nézők emlékezetében tovább élhet" – emelte ki a színművész.

Véleménye szerint egy filmben mindenki egyformán fontos. "Vannak pici különbségek. Én szeretek az operatőr körül figyelgetni. Viccesen szoktam mondani, hogy hülye, aki a rendezővel akar jóban lenni, az operatőrrel kell jóban lenni, és ez tényleg így is van. Hihetetlen fontos az is, hogy egy ruhás milyen hangulatban fogadja az embert, mert ha előző nap szorongást okozott bent, akkor nem biztos, hogy a következő nap jól kezdődik. Az a jó, ha mindenkinek jól kezdődik a forgatási nap. Voltam olyan filmekben, amikor ez sikeres volt" - összegezte tapasztalatait Cserhalmi György, aki szerint negatívan hat vissza a produkcióra, ha a stábtagok között vita van.

Fábri Zoltán 1976-os filmdrámájának, Az ötödik pecsétnek a forgatásáról így emlékezett meg: "Bár csupán rövid időt töltöttem a filmben, azok a két nap alapvetően meghatározták az életemet. Fantasztikus színészek, mint Latinovits Zoltán és Nagy Gábor álltak mellettem. Valami különleges dolog bontakozott ki a szemem előtt. Nem a félig eszméletlen állapotomban érzett dolgokról beszélek, hanem arról a biztos érzésről, hogy egy kiváló film készül. Ma már tudom, hogy ez az idő igazolta az érzéseimet."

A színművész a mai napig fájlalja, hogy nem kapott Oscar-díjat az alkotás. "Valahogy nem került a közelébe. Nem tudom, mi az oka. Vannak ilyen filmek, és egyszer csak ott marad az égen a csillaguk, a maguk idejében pedig valami homály (...)" - fogalmazott. Bár sokszor szóba kerül filmes pályáját illetően A Dögkeselyű című, András Ferenc rendezte film is, de azt saját bevallása szerint nem nagyon szerette. A Magyar rekviemet és a 80 huszárt viszont igen.

A Sára Sándor rendezésében készült film, amely a 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére készült, különleges élményeket hozott magával a színész számára. "A közös munka mindig valami különleges érzést kelt bennem, amikor sokan összegyűlünk" - mesélte. "A Magas-Tátrában, Zakopane környékén és más lengyelországi helyszíneken eltöltött negyven nap igazán összehozott minket. A végeredmény egy remek film lett! Közben arra is gondoltunk, hogy talán egy IBUSZ reklámfilmet készítünk, de végül egy klasszikus született" - idézte fel nevetve a Kossuth-díjas színész a felejthetetlen pillanatokat.

Cserhalmi György kifejtette nézeteit arról, hogy mi szükséges egy igazán hiteles történelmi filmhez. Szerinte a legfontosabb, hogy a valós történelmet tiszteletben tartsuk, és ne féljünk felfedni a múltunk gyengeségeit, ugyanúgy, ahogy a hősiességünket sem szabad elrejteni. Rámutatott, hogy a magyar történelem gazdag eposzokban és izgalmas mesékben. "Természetesen létezik egyfajta vágy arra, hogy mindenben egyedülállóak legyünk a világban, de ez nem mindig így van. Ennek ellenére a mi történeteink is hősiességről szólnak, és azt mutatják, hogy itt vagyunk a 21. században, miközben más népek már eltűntek" - fogalmazott.

A színművész szerint a színház és a film közötti határvonal nem mindig éles. "A színház a mi szeretett anyukánk, míg a film inkább a mostohaapánk: néha kedves, néha nem. Van, amikor bővelkedik a pénzben, máskor pedig nem. A színház nem csupán egy szülői figura, hanem igazi szerelem. Ez valami mélyen gyökerező, alapvető dolog" - osztotta meg gondolatait az InfoRádióval. A Katona József Színház létrehozásáról szólva kiemelte, hogy az alapítók szabadon választották meg egymást, senki sem kényszerítette őket erre a kapcsolatra.

Cserhalmi György szerint egy színdarab bemutatásának az a célja, hogy a nézők különleges pillanatokat éljenek meg. Persze, az is előfordul, hogy egy darab megbukik. "Olyan volt, hogy felállt az első sorból három-négy ember, mert a darabban szereplő disznószív önálló útra kelt a színpadról, és legurult közéjük. Kimentek, minden okuk meg is volt rá" - mondta, hozzátéve, hogy ugyanakkor nincs biztos módszer arra, hogyan lehet visszanyerni a közönséget, de általában szerinte a komoly munkát nagyra becsülik, a "link melót" pedig otthagyják.

Azok, akik érdeklődnek, biztosan rátalálnak, hiszen nem zárkózik el, de a tanítás iránti vágyát nem táplálja - hangsúlyozta a színművész. Elmondása szerint őt is próbálták már oktatni, de "ez csak úgy lepereg róla". "Az a hozzáállás, hogy én tanár vagyok, azt sugallja, hogy a diák az én szolgálóm. De ez tévedés! A helyzet éppen az ellenkezője: fontos, hogy egy olyan bizalmi légkör alakuljon ki, amelyben egy mindennapi kapcsolat bontakozhat ki. Ezen azt értem, hogy nap mint nap megbízhatunk egymásban."

Szakmai víziói mindig is léteztek, de valódi vágyai sosem voltak igazán, mivel az általa megismert kollégák mindig jobban értették, mire van szüksége, mint ő saját magának. Ezt a helyzetet szerencsésnek tartja. Rendezői ambíciókkal nem rendelkezik, hiszen Magyarországon "rendkívül tehetséges rendezők bővelkednek". Mint mondja, bár próbálkoznak a bemutatók számának nyomon követésével, ő maga sem tudja pontosan, hány színházi és filmes szerepben formálta meg karaktereit eddig.

"Szerintem ez elég, amit én játszottam, akár moziban, akár színházban. Ha öt dolog történik az emberrel, azt meg lehet jegyezni, de ha 260 körül, akkor ott nagyon sok minden kihullik" - fogalmazott Cserhalmi György.

A végső kérdésre, ami a hogylétét firtatta, így reagált: "Még a legnehezebb időkben is jól éreztem magam. Nem engedem, hogy a rossz közérzet eluralkodjon rajtam!"