A társadalmi felemelkedés napjainkban szinte már egy mese világába illik, olyan távoli és elérhetetlen, mint a romák űrutazása a csillagok között.

A "Cigányok az űrben" című sorozatom, melynek angol neve "Gypsies in Space", nyolc különleges festményből áll, mindegyik egyedi, ironikus megközelítéssel közelíti meg a témát. A címek magukért beszélnek: "Roma polgárjogi aktivista a Föld körüli pályán", "A Nagyecsedi cigánytánc szkafanderben", "Az első roma házaspár a Marson" és "Vályogvető cigányok az Alpha Centauri B-n". Ezek a művek roma űrutazókat ábrázolnak, akik olyan elemeket hordoznak, amelyek a kulturális örökségüket tükrözik. Például az egyik figura az 1971-ben elfogadott cigány zászlóval pózol a Hold felszínén, míg a jelkép megtalálható a szkafanderein és a hátizsákján is. Van, aki kannával zenél az űr végtelenjében, míg mások cigánytáncot járnak. Mindezt Oláh Norbert mutatja be a terézvárosi Országút galériában nyílt kiállításán, ahol a hagyomány és a jövő találkozik a művészet színpadán.

A művész választása a tudományos fantasztikum zónájára nem véletlen; az űrutazás izgalmas és szimbolikus keretet ad számára ahhoz, hogy a társadalmi mobilitás kérdését elemezze. Az űr mint új határvidék nem csupán a fizikai utazás lehetőségét hordozza, hanem azt is sugallja, hogy a társadalmi korlátok átlépése és az új lehetőségek felfedezése mit jelenthet az egyén és a közösség számára.

- A mai, kapitalista világban azt hangoztatják, hogy jogegyenlőségben élünk, és mindenkinek megvan a lehetősége mindenre, hisz csak a tehetség és szorgalom számít. Mondanom sem kell: nem itt tartunk.

A képeimen az űrutazás a társadalmi felemelkedés csúcsát szimbolizálja, hiszen manapság ez a legexkluzívabb élmény, amit az ember megélhet. Ebből a gondolatkörből merítve játszottam el a vízióval, hogy mi történne, ha a romák elérnék ezt a magasságot, és büszkén kitűznék zászlójukat a Hold felszínére. Festményeim azonban nem csupán a cigány közösségről szólnak; sokkal inkább a társadalmi mobilitás lehetőségeit és kihívásait állítják a középpontba.

A Ká-európai sci-fi egy különleges műfaj, amely a kontinens kulturális sokszínűségébe és történelmi gazdagságába ágyazódik. E történetek nem csupán a technológiai újításokra fókuszálnak, hanem mélyen belemerülnek az európai identitás, hagyományok és jövőbeli kihívások felfedezésébe. A jövő világai, ahol a múlt és a jövő határvonalai elmosódnak, új lehetőségeket és dilemmákat teremtnek. Képzelj el egy alternatív Európát, ahol a városok lebegnek a levegőben, és a múlt híres alakjai - mint például Leonardo da Vinci vagy Nikola Tesla - új technológiák megalkotásában segítenek. Vagy egy sötét, disztópikus jövőt, ahol a kontinens országai közötti határok már nem léteznek, ugyanakkor a társadalmi feszültségek és a technológiai uralom egyre inkább felerősödik. A Ká-európai sci-fi lehetőséget ad arra, hogy a szerzők felfedezzék az európai kultúra mélyebb rétegeit, valamint a globális problémákat és az emberi kapcsolatok bonyolultságát. A sci-fi művekben megjelennek a fenntarthatóság kérdései, a mesterséges intelligencia hatásai, valamint a társadalmi egyenlőség és igazságosság keresése. Ez a műfaj tehát nem csupán a technológiai vívmányokról szól, hanem arról is, hogy miként formálhatják a jövőnket az európai értékek és tapasztalatok. Ká-európai sci-fi: ahol a képzelet határtalan, de a gyökerek mélyen a földben vannak.

Egy másik, élénk színű papírokra készült sorozatában szintén sisakos és szkafanderes figurák tűnnek fel, akik mintha egy divatmagazinnak pózolnának a sötét háttér előtt. A testhez simuló, vibráló ruháikon gazdag virágminták futnak végig, vagy elegáns öltönyöket és zakókat viselnek. Bár ebben a kollekcióban az összes figura elasztikus űrruhát hord, a népi motívumok megjelenésével nem csupán egy egységes uniformis látható rajtuk, hanem a saját kultúrájukat is kifejezik. Ha alaposabban megvizsgáljuk a grandiózus sci-fi műveket, mint például a Dűnét, észrevehetjük, hogy a folklór elemei is jelen vannak: a szereplők öltözékében saját kreált kultúráik hatásai tükröződnek - mutat rá Norbert.

A jövő mint téma az acb Galériában tavaly rendezett Anakronisztikus sci-fi című sorozatában is megjelent, melynek képein a jelen és a jövő idősíkjai találkoznak, kelet-európai figurák tűnnek fel high-tech eszközök társaságában.

Két, munkaruhába öltözött férfi például egy Tesla mellett pózol, egy szaki egy kiborgot szerel a műhelyében, míg egy pásztor két, virtuális szemüveget viselő malacra vigyáz.

Norbert úgy véli, hogy a legtöbb sci-fi művet a grandiózus, wagneri jelenetek határozzák meg, és ezek a történetek a fenséges esztétika jegyében íródnak. Ő azonban merész fordulatot vitt a dolgokba: a sci-fi világát kelet-európai díszletek közé helyezte, és ironikus szemlélettel közelítette meg. A művész szerint a humor nem csupán szórakoztatás, hanem a realista művészet eszköze is, hiszen képes rávilágítani a valóságra és annak ellentmondásaira, amelyekkel mindannyian nap mint nap szembesülünk.

Hiperreális Józsefváros: egy városrész, ahol a mindennapi élet és a különleges pillanatok találkoznak. Itt a régi hagyományok és a modern városi kultúra egyesül, megteremtve egy olyan atmosferát, ami egyszerre nosztalgikus és friss. A színes házak, a pezsgő utcák és a változatos emberi történetek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Józsefváros egy igazi kulturális olvasztótégely legyen. Az itt élők mindennapjai tele vannak meglepetésekkel, ahol a művészet, az ízek és az élmények folyamatosan újraértelmeződnek. Fedezd fel ezt a vibráló városrészt, ahol minden sarokban egy új élmény vár!

Héhalom, a Nógrád megyei kis falucska, ahol felnőttem, mindig is különleges hely volt számomra. Érdekes módon, sem én, sem a családom nem tudja pontosan megmondani, mikor is fogalmazódott meg bennem először az a vágy, hogy művész legyek. Számomra ez a vágy sohasem csupán egy álom volt; inkább az identitásom szerves részévé vált, ahogyan a környezetem is mindig így ismert. Az életben soha nem merült fel számomra más lehetőség – meséli.

Norbert az általános iskola után Egerbe ment, ahol az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskolában animációs filmkészítést tanult, majd 2010-től a Képzőművészeti Egyetemen festőművész szakra járt Radák Eszter osztályába. - Először a Képző kollégiumában laktam, aztán albérletekben, leginkább a nyolcadik kerületben. Előtte is sokat hallottam a Józsefvárosról, de ott élve több arcát is megismertem, és hozzá akartam szólni ehhez a nyolckertémához - mondja.

Józsefvárosról a diploma után egy sorozatot alkotott, azonban nem kívánt szociográfiai megközelítést alkalmazni. Ennek érdekében szándékosan elhagyta a mozgást, így az emberek és járművek nem kaptak szerepet műveiben, sőt a vetett árnyékokat is figyelmen kívül hagyta, az égboltot pedig üresen hagyta. A hangsúly a bérházakon, a tetőkön és a tűzfalakon volt, mintha a képeken az idő megállt volna. - Nem az impressziókat, és nem is a pillanat varázsát szerettem volna megörökíteni. Például, hogy egy esős októberi délután három órakor milyenek voltak a fényviszonyok. Számomra a tér volt a lényeg. Ezért választottam a hiperrealisztikus részletességet, amely azt jelenti, hogy a képen minden elem éles, legyen az távoli vagy közeli.

Szóval, lépésről lépésre, régimódi módon megfestettem a falakat. Az állandóság vonzott, mint egy megfakult emlék, amelyet szeretnék megőrizni.

Fedezzük fel a hétköznapi csodákat, mint például egy egyszerű tűzfalat, és ismerjük fel, hogy még a legváratlanabb dolgokban is rejlik szépség.

A falak lebontása, amely elválaszt minket, egy új kezdet lehetősége. Az akadályok eltüntetése nemcsak a fizikai határokat, hanem a gondolataink és érzéseink korlátait is megkérdőjelezi. Az új kapcsolatok és élmények felfedezése érdekében érdemes bátran nekivágni, hogy a korábban elzárt világok végre találkozhassanak.

Józsefváros megjelenítése a művész szemszögéből idővel egy absztrakt formát öltött: az épületek alakja geometrikus formákká alakult, míg egy alkalommal barátja, Szegedi Tamás versének soraiból formált meg egy házat. Az ötletet továbbgondolva, 2021-ben bemutatta A cigány művész szorongása című, téglákból készült köztéri installációját a nyolcadik kerületi Tavaszmező utcában, az OFF-Biennále Budapest keretein belül. Minden egyes téglába egy-egy szót véstem: magyar, roma, cigány, diszkrimináció, reprezentáció, pénz, hatalom, politika, művészet. Az installációhoz egy manifesztum is készült, valamint egy performansz, amelynek végén kalapáccsal romboltam le ezt a falat. A helyszín kiválasztása sem véletlen: a Tavaszmező utcában működött egykor a régi Roma Parlament, amelyet az állam 2016-ban visszavett, azóta pedig a szervezet nem talált új otthonra.

Az alkotó a performansz jelentőségére azért helyezett hangsúlyt, mert korábban nem foglalkozott a roma identitás kérdésével művészetében. 2021-ben testvérével együtt Máltára költözött, ahol elkezdett absztrakt képeket festeni, eleinte csupán saját szórakoztatására. Az ottani barátai Ibron néven kezdték el szólítani, ami a Norbi név visszafele olvasva jött létre, és ez annyira megihlette, hogy az új, absztrakt munkáit is e név alatt szignálta. Ibron művei azóta kiemelkedtek az Art Market Budapest művészeti vásáron és a 2023-as Esterházy Art Award kiállításon is bemutatásra kerültek.

"Hol lenne számomra az ideális otthon? Magyarországon, persze, ha megengednék." - A festő, aki a józsefvárosi tűzfalak szürkeségéből menekülve Málta napfényes partjain fedezte fel a belső békéjét.

A Háromezer számozott darab című filmhez kapcsolódóan felkérték, hogy készítsen egy installációt, amely a OFF-Biennálén bemutatott téglafalhoz hasonlít. Az alkotás az öt nehéz sorsú roma fiatal életéről mesél, így Norbert visszatért Máltáról, hogy megvalósítsa ezt a projektet. Az elkészült művet a roma művészeket bemutató Bura Galériában állította ki. Ez a tárlat jelentős változást hozott az életében: a Roma Parlament felkérte, hogy legyen a galéria vezetője. "Innét kezdve tudatosan foglalkozom a roma identitással, és elkezdtem társadalomkritikus, konceptuális műveket alkotni, mert rájöttem, mennyi mondanivalóm van a témával kapcsolatban" – osztotta meg Norbert. Korábban a nyolcadik kerület festőjeként ismerték, mára pedig aktivista roma művészként vált elismertté.

Részét képezik a kultúrának

A Bura Galéria 2020 óta tevékenykedik, a Roma Parlament kezdeményezésére jött létre azzal a szándékkal, hogy bemutathassa saját gyűjteményét. „A kiállításom után arra jutottunk, hogy érdemes lenne kortárs roma művészek alkotásait is megismertetni” – mondja Norbert, aki Lakatos Nikivel és Farkas Clarával közösen irányítja a galériát. Az ő elképzelésük szerint a hely egy inkluzív tér, ahol roma és nem roma művészek egyaránt megférnek, különös figyelmet fordítva az Y és Z generáció alkotásaira.

A roma kultúra szerves része a magyar és az európai kulturális örökségnek, amely nem csupán a hagyományos folklór és autentikus műfajok gazdagságában tükröződik, hanem a kortárs, kritikai narratívák révén is megjelenik. Ennek keretében a konceptuális művészet is fontos szerepet játszik, hozzájárulva a kulturális párbeszéd sokszínűségéhez.

Ezen elképzelések alapján formáljuk meg kiállításainkat, törekedve arra, hogy a roma művészetnek olyan aspektusait is felfedjük, amelyek elsőre talán nem jutnak eszünkbe. Első eseményünk, a "Te nem vagy olyan" című kiállítás, például roma feminista művészek alkotásait mutatta be. Emellett a Leányvállalat független könyvkiadó és az Ame Panzh kollektíva közösen prezentálta a roma queer identitásokat feltáró kötetét (These Roma Are Queer), amelyhez kapcsolódó tárlatot is szerveztünk. A szakma képviselői rendszeresen látogatják kiállításainkat, és a nagyközönség is kedvel minket, de érzésem szerint még hosszú út vár ránk a céljaink eléréséig.