A lövések zaja előtt szembefordult a fegyveresekkel, felemelte tekintetét az égboltra, és keresztet vetett.
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944-45 telén, a német megszállás és a nyilas terror sötét időszakában sok katolikus és protestáns egyházi személy szenvedett el kegyetlen üldöztetést. E tragikus események középpontjában az állt, hogy ezek az emberek bátran kiálltak az üldözöttek védelméért, és titokban segítettek az embermentésben. Azonban a történelmünk e fájdalmas fejezete még mindig sok rejtélyt hordoz, és keveset tudunk azokról, akiknek nevei gyakran elhangzanak, de hátterük és tetteik mélységei ismeretlenek maradnak. Most Salkaházi Sára, Kálló Ferenc és Varsányi Mátyás mártírhalálának történetével és a körülményekkel foglalkozunk, felfedezve ezt a hősies, de tragikus múltat.
Éjszaka volt, december vége. A hét foglyot lemeztelenítették, hogy az értékesebb ruhákat, lábbeliket szétosszák maguk között. Az egyik nő a lövések eldördülése előtt szembefordult a fegyveresekkel, felnézett az égre, és keresztet vetett. A jelenet a Duna-parton közvetlenül az áldozat mellett álló pártszolgálatost annyira meglepte, talán meg is érintette, hogy évtizedek múlva, miután rendőrkézre került, a zuglói nyilasperben is felidézte. Leírása alapján a középkorú nőben szerzetestársai felismerték háború végén eltűnt testvérüket, Salkaházi Sárát. Vele együtt lőtték a jeges Dunába Bernovits Vilma hitoktatót és az öt üldözöttet: Fischer Bélánét, Róna Andornét, Jónás Magdolnát, egy bizonyos Bátorinét (teljes nevét máig nem sikerült kideríteni) a fiával, Bátori Istvánnal együtt, akik a Bokréta utcai munkáslányotthonban tartott razzián nem tudták igazolni "árja származásukat". Egyedül a fiú menekült meg, ő a tűzparancs és a lövések eldördülése között a folyóba vetette magát, és valamivel távolabb partra úszott.
