Az Eirya-sziget sárkányai 3. rész - Sárkányok Világa 

Az Eirya-sziget sárkányai 3. rész

- péntek 20 február 2015 - 08:46:03 | Beküldte: unico

Az első fejezet befejező része következik!
A tovább gombra kattintva érhető el...

I. fejezet 3. rész: Az Eirya-sziget sárkányai
Írta: Bencze Dániel
 

Gyomrát égette már az éhség, de elmozdulni onnan nem tudott, nem is akart talán. Csak egyet óhajtott: feloldozást az égtől vagy egy új esélyt, mely tán sosem jön el. Vagy mégis? Háta mögött lágy szél támadt, majd rövidesen elcsöndesedett. Az istenek égi nyelven suttogó szele volt az vajon? Nem, Athnerik látta szeme sarkából, hogy miféle légmozgás is az.
– Mit akarsz?! – morogta.
Radyria érkezett hozzá, hátán Dagenisszel. A sárkányfiú elképedve tekintett a párosra.
– Ez…ez egy ember? – kérdezte aztán.
– Az ide vezető úton őróla beszéltél? – érdeklődte a lány Radyriától.
– Igen – sütötte le szemeit Radyria.
– Mi ez az egész, Radyria? – kérdezte Athnerik.
– Jöttem, hogy...vigaszt nyújtsak számodra – felelte a sárkánylány.
– Te meg az emberlány?! Felejtsd el! Hol az eszed?
– Hiszen nem ártott nekünk!
– De bűnös ősei igen! Kalwert maga mesélte!
– Az már évszázadok óta történt. Különben sem élhetünk mindig félelemben, elzárkózva mindentől és mindenkitől. Éppoly balgán beszélsz, mint Kalwert.
– Valóban? Ezért kívántál a pokolba tán? – sütötte le a szemeit a sárkányfiú búsan.
Radyria, ahogy azokba a bús, vörös szemekbe nézett, hirtelen mindent megértett, megláta a titkolt vágyat és sóvárgás Athnerik szavai mögött. A sárkánylány keserűen tekintett a sárkányfiúra.
– Nem tudtam, Athnerik, én...nem. Ha elmondtad volna...ha jobb alkalmat találsz rá... – próbálta megfogalmazni a sárkánylány gyöngéden s finoman, de Athnerik a szavába vágott:
– Jól mondod. Te nem...te nem vettél észre sosem, te sosem figyeltél, sosem hallgattál rám, csak lenéztél, csak nevettél balgán, mikor közeledni próbáltam. Szívedet jéggel falaztad körbe, én pedig hiába próbáltam feltörni, nem engedtél be, s most, hogy ismét közeledni óhajtok, te...visszautasítasz mogorván – magyarázta a sárkányfiú mély fájdalommal telve.
– De miért épp a temetésen, mondd, miért?! Megvesztél tán?! – kérdezte bosszúsan Radyria.
– Miért?! Meghallgattál ezelőtt valaha is?! – ordította Athnerik.
Radyria ekkor már dühösen rivallt volna Athnerikre, de Dagenis megállította mindkettejüket.
– Állj, állj! Kérlek, nyugodjatok meg! Így akarjátok helyrehozni, mit elrontottatok?! – hangja bosszúságtól rekedten karcolódott a levegőbe.
– Vigasz helyett mégis így közeledett felém! Hát így bánna egy igaz szeretővel?! – kérdezte bosszúsan Radyria.
– Aligha, de… – kezdte Dagenis.
– Én csupán annyit mondtam, hogy sokan számítunk rád, Radyria, de te csak ócsároltál mindnyájunkat, engem is – vágott közbe Athnerik.
– Bocsáss meg, Athnerik, én nem így akartam, de… – kezdte volna Radyria kissé megtörve, ám a sárkányfiú közbeszólt:
– Én sem így akartam, de már mióta rajongok érted: aranysárga szemeidért, gyönyörű, piros alakodért, piros tüskéidért, a smaragdzöld tűzlabdán a farkincádon, az aranysárga pocakodért, de te...te oly sok éve csak most...most veszel tudomást róla...rólam. Pedig én...szeretlek nagyon – mondta lesütött szemmel Athnerik, majd Radyriára tekintett, mélyen azokba a sokat dicsért aranysárga szemekbe nézett, és úgy tette hozzá: – Szeretlek, Radyria. Igen, szeretlek. Hát nem érted? Nem értetted meg soha? – s hirtelen elcsuklott a hangja, könnyei megeredtek.
Radyria megilletődve tekintett vissza Athnerikre. Kissé elkomorodott ő is. Hogy nem vehette észre? Hogy nem hallhatta meg a szerelem néma dallamát? Hogy is nem láthatta a pírt arcán, hogy is nem hallhatta szívével az ő szívének keserédesen epedő hangját? Hirtelen Athnerikhez rohant, és gyöngéden bújt hozzá.
– Ó, miért is nem vettem észre, én bolond, már korábban? – kérdezte gyöngéden.
– Mit akarsz már? – érdeklődte a sárkányfiú.
– Szerintem téged akar – kacagott fel Dagenis.
– Hogyan? – kérdezte Athnerik.
– Szeretlek, én is szeretlek, igen...szeretlek. Sajnálom, nagyon sajnálom, hogy nem vettem észre, hogy nem láttam meg, de ma mindent megértettem, mindent, mit legbelül érzel, s esküszöm: most már másképp lesz. Örökké hű szerelmed leszek, ígérem – szólt a sárkánylány.
Ez már Athnerik szívét is felvidította. Magához ölelte Radyriát, úgy maradtak egy ideig, majd keserédes sóhajok közepette szabadították ki magukat a másik karjai közül. Nemsokára egymás szemeibe tekintettek, arcuk kipirult, még Radyriáén is meglátszott, hiába piros az. Közeledni kezdtek ajkaik egymáshoz lassan, kecsesen, finoman, majd rövidesen összeértek, és hosszan tartó csók csattant. Miután az véget ért, egymásban gyönyörködve tekintettek a másikra.
– Virágszálam, hogy szomjad oltsam, esőd leszek, hogy megmelegítsem fázó szirmaidat, napsugarad leszek, esküszöm – szólt Athnerik.
– Szépen mondtad, édesem – bújt a sárkányfiúhoz Radyria. – és sajnálom...mindent sajnálok, mit tettem, mit...nem tettem, én...borzalmasan sajnálom.
Pár hónappal az események után Radyria és Athnerik szerelme valósággal sziporkázott. Őszintén szerették egymást, bánva mindent, mit a múltban vágtak a másikhoz. Kezük a másik kezén minden reggel, arcuk csupa pír, ajkaikon elmúlt csókok parázsa, s midőn eljött a reggeli ideje, köszöntötték a közös barlangjuk távolabbi szegletében ébredező Dagenist is.
Az akkor alig tizenöt éves lány ott bújt el a többi sárkány elől. Nem volt hová mennie, nem is tudott volna hazatalálni arról a szigetről, noha Radyria többször is megígérte neki újra: egy napon hazaviszi. Dagenis mesélt is otthonáról, noha keveset beszélt róla, alig néhány mondatot, melyek csak azt bizonyították, hogy Radyria ajánlata csupán egy finom visszautasításra vár:
– Az én otthonom elpusztult rég. Nem lelnétek rá soha, különben is jó köztetek...itt...veletek – mindig ezt mondta a lány, majd gyöngéden simogatni kezdte a sárkányokat, olykor egy-egy játékos kis pocakvakarás is belefért.
Ahogy telt, múlt az idő, Athnerik persze aggódni kezdett. Nem ellenezte ugyan Dagenis jelenlétét, de tudta: a Tanács nem lesz oly elfogadó, mint Radyria és ő maga. Mennie kell a lánynak, különben súlyos következményekkel kell szembenézniük.
Egy szeptemberi reggelen az éjsárkány fájó szívvel ugyan, de reggeli után magához hívatta Radyriát, Dagenist pedig magára hagyták egy röpke negyed óra erejéig. A barlang szája előtt a két sárkány hosszas beszélgetésbe elegyedett.
– Az emberlány nem maradhat velünk mindörökké – szólt a sárkányfiú.
– De hiszen nincs is hová mennie! – felelte Radyria.
– Radyria, kérlek! A Tanács oltalma nélkül odavesztünk. Ha megtudják, hogy te, a tűzsárkányok úrnője, egy emberrel barátkozol, száműznek innen örökre.
– Roppant nagy bűn, tényleg.
– Nem én írtam a törvényeket, Dyra, de be kell látnunk, hogy veszélyt hozhat ránk, ha rádöbbennek, kit rejtegetünk barlangunkban.
– Hát inkább hallgatnál a törvény szavára, mintsem a szívedére?
– A sziget védelme érdekében hozták a törvényt. Nem tudjuk, hogy ez a lány kicsoda, nem tudjuk, hogy esetleg sárkányölő-e vagy sem, és ha az, akkor álmunkban lehet, hogy…
– Miket beszélsz, Athnerik?! Hol a szíved?! Elnyelte tán tébolyult elméd?! Bántott ez a lány bennünket?! Tán végzetes bűnt követett volna el azzal, hogy sárkányt merészelt simogatni ember létére?! Gondolkodj! – mordult fel Radyria.
Athnerik megfagyott egy pillanatra. Radyria szavai mélyen szívébe fúródtak, akárha lándzsák acélhegyei volnának.
– Én...sajnálom, Dyra, de...tény, hogy...a Tanács nem nézi majd jó szemmel, ha kiderül, márpedig itt kiderül, hisz ez a sziget... – kezdte volna Athnerik.
– Túl kicsi ahhoz, hogy titokban maradjon, túl kicsi ahhoz, hogy unokáink nyugalomban és békességben éljenek itt. Előbb vagy utóbb úgyis szembe kell néznünk a múlttal és az emberiséggel a több évszázados bujkálás után – magyarázta Radyria, Athnerik szavába vágva.
– Igen, igazad van, de Kalwert másképp vélekedik. Ne haragudj, hogy ilyeneket mondtam! Én szeretem Dagenist, téged is szeretlek...nagyon, csak...tudod – dörgölődött Radyriához Athnerik.
A sárkánylány halkan elmosolyodott, a kedves gesztust pedig Athnerik fekete arcának megcirógatásával viszonozta.
– Én is szeretlek, édesem – mondta Radyria halkan. – Hát miért is ne lehetne ez a nap a miénk? – kérdezte aztán.
– Ha kettőnkre gondolsz, én igazán nem bánom, ha esetleg Dagenist is…
– Repülhetnénk egyet hármasban, aztán csak a tiéd lennék – mondta Radyria, kedvesére kacsintva. Athneriknek tetszett az ötlet, hát mentek, s szóltak Dagenisnek, ki örömest jött velük.
A két sárkány és az emberlány hosszú órákig repültek, délben ebédeltek néhány jókora halacskát, melyek mind sárkánytűzön sültek, majd ismét az eget hasították egészen naplementéig. Akkor aztán fáradtan vonultak vissza a barlangba, hol Dagenis azonnal jó éjt kívánt a sárkányoknak, majd aludni tért. Radyria és Athnerik vágyakozón ragyogó szemeinek két párosára azonban aligha jött álom.
Mindketten a barlang elé vonultak egy kicsiny dombra, és megvárták, míg a lemenő nap utolsó sugarai is eltűnnek a horizontról.
– Véget ért ez a nap is – sóhajtott fel keserűen Radyria, aztán hanyatt feküdt, fejét két karjával megtámasztva. Athnerik lefeküdt melléje, majd arcán eszelős mosollyal tekintett Radyria hóna alá.
– Hm, vajon csiklandós vagy? – kacagott fel hirtelen, s csiklandozni kezdte ott Radyriát, aki aligha tudta visszafogni a nevetést, ezzel adva választ e furfangos kérdésre.
Eltartott ez néhány percig, aztán Athnerik feküdt ugyanúgy hanyatt, mint a sárkánylány. Most Radyria következett, s ő kezdte csiklandozni Athneriket. Mikor annak vége szakadt, a sárkánylány vígan szólt kedveséhez:
– Na, most visszakaptad, te kis sunyi – kacagott nagyot.
– Ó, van itt ám más is – tette kezét Radyria aranysárga hasára Athnerik.
– Jaj...ne...ne...csak ezt ne... – nevetett fel Radyria, majd midőn a sárkányfiú belekezdett, így folytatta mondandóját: ...csak ezt ne hagyd abba! – tette hozzá dorombolva, aranysárga szemeinek csillagfényét elrejtve a vad világ elől.
Játszadoztak még, kényeztették a másikat még egy-két órán át. Rövidesen helyet cserélt az égen a nap a holddal és a csillagokkal, Radyria pedig vacogni kezdett. Athnerik ekkor kinyújtotta fekete karját feléje:
– Hiszen te reszketsz! Na, gyere, gyere, meg ne fázz! – mondta, s már-már hatalmas, tollas szárnyát is Radyriára eresztette, hogy betakarja vele, csak ne fázzon, de a sárkánylány visszautasította.
– Van egy jobb ötletem – mondta, majd hasra feküdt, s meggyújtotta a zöld tűzgömböt a farkán. – Ez majd felmelegít minket.
– Ezzel csak egy a baj, Dyrám, méghozzá az, hogy így nem tudom a pocakodat simogatni – szólt Athnerik.
– Jól van, jól van, igazad van, akkor hát eloltom. Inkább gyere, bújj ide! Dagenis bizonyára alszik már, de mi még ráérünk...mi még álmodhatjuk álmunkat ébren, úgy bizony – mosolyodott el a sárkánylány, ismét hanyatt feküdve, a farkán égő lángot eloltva.
Athnerik nem is habozott soká, rövidesen magához ölelte Radyriát. A sárkánylány hirtelenjében Athnerik meleget adó karjai közt találta magát. Oly forró és szerető ölelés volt az, hogy az éjszaka hidegjét egyből elnyomta, legyűrte és száműzte onnan. Csak a szerelem vad, mégis gyöngéd s szerető forrongása maradt, mi betöltötte az éjszakát.
– Szeretlek, Radyria, szeretlek nagyon – mondta a sárkányfiú, majd Radyria fölé hajolt, úgy csókolta őt egyre szenvedélyesebben s szenvedélyesebben. Két keze a sárkánylány derekától a hasán s mellkasán át a nyakáig vándorolt újra meg újra, ahogy szépen, lassan mindketten átadták magukat az éj mámoros gyönyörének, s eljárták a szerető lelkek s testek szerelmes táncát a csillagfényben.
Vad tűzsugár tört át a rideg jégfalakon, és egészen Radyria lényének legmélyebb pontjára hatolt, lángjával felszabadítva az oly sokakért fájó szívet a rideg jégbirodalom zsarnok uralma alól. Szerelmük és sorsuk azon az éjjelen megpecsételődött mindörökre. Emléke még azóta is bennük él talán, hisz ily páratlan gyönyört sosem feledhettek.
Szerelmük büszke hajója eztán háborítatlanul suhant a sors tengerén, ám a békesség s nyugalom nem tarthatott sokáig. Néhány hétig gondtalanul élték életüket ők hárman az Eirya-szigeten: Dagenis, Radyria és Athnerik, de ahogy fény derült a titokra, a Sárkányok Tanácsa a Kalwert vezette bíróság elé óhajtotta állítani Radyriát, Dagenist és Athneriket egyaránt. Hogy hogyan fedezték fel, rejtély, de néhány hónappal azután a bizonyos éjjel után valahogy tudomásukra jutott csaknem minden az emberlánnyal kapcsolatban.
Radyria és Athnerik akkor egy békés, nyugodt reggelre ébredtek, akárcsak Dagenis, ki azonban, miután felébredt, elhagyta a barlangot, mondván, hogy volna egy kis meglepetése a sárkányok számára. Radyria és Athnerik mit sem sejtettek a közelgő veszélyről. Éppen reggelihez készültek, mikor megtörtént a baj.
– Hol van már Dagenis? Azt mondta, hogy mutatni szeretne valamit, fél óra lesz csupán, ehhez képest egy órája eltűnt már – szólt a sárkányfiú.
– Csak nem keveredik bajba – felelte derűlátón Radyria.
– Jön valaki – mondta Athnerik.
– Remélem, ez már ő lesz – szólt a sárkánylány.
Reményei ellenére azonban a Tanács őrei léptek be a barlangba. Radyria és Athnerik nagyot néztek, noha a sárkányfiúban mintha némi gyanakvás merült volna fel, de nem, az a lány szereti őket, nem árulhatta el sem őt, sem Radyriát a Tanácsnak. Valami történhetett, valami, amiről nem tudhattak még.
– Megállj! Radyria, a Tanács nevében jöjjön velünk, maga is, Athnerik! – szólt a beözönlő éjsárkányok egyike.
– De hát mi történt? – kérdezte Radyria.
– Az a kétlábú szörnyeteg, az történt – lépett be a barlangba egy jégsárkány, kinek hátán s tarkóján díszes fehér taréj, szürke tekintete szigorú, teste világoskék, hasa hófehér.
Leidryeth volt a neve. Az Eirya-szigeten ő volt a jégsárkányok vezetője, de mivel azokból oly kevés maradt életben, ugyanis Syragonia sárkányölői csaknem kiirtották őket az északnyugati syragon havasokban, így Leidryeth aligha számított a Tanács rangosabb tagjának. A legpiszkosabb munkákat bízták rá, többek között ezt is. Mindig neki kellett az őrség élére állnia, ha valami különösen fontos ügyben kellett eljárni a Tanács nevében. Kalwert ezt fontosnak vélte, hát úgy is járt el az ő nevében Leidryeth és az őrség.
Radyria és Athnerik azonnal megértették, hogy bizony fény derült Dagenis kilétére. Csak ezzel lehet magyarázni, ami történik.
– „Csak baja ne essék!” – szólalt meg egy hang Radyria fájó szívében, míg az őrök egészen a Sárkányok Tanácsának gyűléshelyére kísérték őt és Athneriket. Ott Kalwert, a Tanács, egyben az éjsárkányok vezetője már várt rájuk, az aranysárkányok úrnője Eidyona, szintén. Ott volt Dagenis is, kit Leidryeth őrei vigyáztak már. Vajon hol és hogyan kaphatták el?
A Tanács vezetője intett az őröknek, kik behozták a párt, hogy mehetnek, majd Radyria és Athnerik felé fordult.
– Van fogalmuk róla, mit műveltek?! Egy emberi lányt hozni a sárkányok földjére?! Hallatlan! Álmunkban mindnyájunk vérét ontani fogja, és átkot hoz szigetünkre, hol ez idáig békésen éltünk, az asszonyok szeretett gyermekeket szültek, és a Sárkányvadászat Évében csaknem kiirtott sárkányfajok felemelkedésnek indultak. Neked is gyermekeddel öledben kéne jövőnket építened inkább, Radyria úrnő, mintsem egy emberi lányt ölelni kebledre, lerombolva víziónk ezreit! – ordította Kalwert.
– A vád súlyos, súlyosabb bármely eddiginél. Radyria elárulta népünket! – szögezte le Eidyiona. Leidryeth egyetértőn bólintott, majd elfoglalta helyét egy nagyobb kősziklán.
A Tanács minden tagjának volt egy saját kősziklája szerte a kicsiny dombon, azokon ülve hozták meg a döntésüket, és onnan tökéletesen belátták az előttük álló elítélteket, jelen esetben Radyriát és Athneriket, sőt még Dagenist is.
– Radyria, mit hozol fel mentségedül e súlyos vádakra? – kérdezte végül Kalwert.
Athnerik féltve finom lelkű kedvesét, megpróbálta karját korlátként felhasználni arra, hogy Radyriát visszatartsa, de a sárkánylány csak ment előre, félrelökve Athnerik erős karját is.
– Bűn volna tán szeretnem őt? Dagenis nem sarja egy sárkányölőnek sem, meg se próbált bántani bennünket, csakis azért gyanakodunk rá, mert embernek született. Jobbak vagyunk így a Sárkánykönny Évében mészárló gazembereknél? Erősen kétlem! – felelt ingerülten Radyria.
– Elég, Radyria! Arcátlan e beszéd! – ordította Kalwert. – E sziget a biztonság, békesség és jólét otthona – tette hozzá bosszúsan.
A sárkánylány azonban nem tágított, sőt még inkább felbőszült. Dühösen rivallt rá a Tanács minden vezetőjére.
– Gyávák vagytok! Féltek jövőt építeni gyermekeiteknek, féltek elhagyni ezt az átkozott szigetet, hogy visszavegyük, amit tőlünk elragadtak több száz évvel ezelőtt. Erről van szó. Igaz?! Pedig kezdjük kinőni a sziget határait, nyomorgás jön és éhínség, ha nem térünk vissza régi nagy otthonainkba – mordult fel Radyria.
– Elég e hitetlen beszédből, Radyria! A tudtunkon kívül jó néhány hónapon át éltél egy emberi lánnyal együtt, ki tán veszélyt hozhat mindnyájunk nyakára. Büntetésed száműzetés népeddel együtt, hacsak nem végzel e hitvány kétlábú gazemberrel! – ordította Kalwert.
Radyria éppen felelni készült volna eme aljas szavakra, amikor Dagenis lépett elő hirtelenjében, kiszabadulva az őrök szorításából. Amazok ijedten hátráltak, mikor közeledni próbáltak feléje. A lány valami bűbájjal tarthatta őket vissza.
– Ez egy boszorkány! – kiáltotta Leidryeth.
– Csupán varázsolni tud – próbálta menteni a helyzetet Athnerik, ám ekkor az őrök egyike könyökkel vágott rá gyomorszájára. Athnerik összegörnyedt, mire Radyria ijedten kapott kedvese után, és kereste, kutatta, hol fáj neki, miközben Dagenis száját szóra nyitotta.
– Radyria igazat beszél. A világért sem ártanék egy sárkánynak sem, de be kell látnotok, hogy elvakultatok, elgyengültetek, félni kezdtetek attól, ki tőletek sokkal gyöngébb s szánalmasabb – magyarázta a lány.
– Elég ebből! – ordította Kalwert, majd Radyriára tekintett.
Amaz kérdőn meredt a Tanács vezetőjére. Kalwert még egyszer, utoljára kimondta az ítéletet, egyben döntést kínálva fel Radyriának.
– Vagy a lány, vagy a tűzsárkányok népe – szólt Kalwert.
– Elhagyjuk e szigetet, s megmutatjuk, mily remekül tudunk együtt élni az emberekkel, ellenben veletek – kiáltotta Radyria.
– Ám legyen! Az ítéletet meghoztuk. A Tanács nevében holnap hajnalig el kell hagynod a szigetet, de...Athnerik nem mehet veled – tekintett aztán az említett éjsárkányra Kalwert.
A Tanács tagjai rövidesen elhagyták a kicsiny területet, hol a sárkányok ügyeit szokták megtárgyalni, akárcsak az őrök, noha Dagenist mind figyelték még távozásuk pillanatában is szemeik sarkából. Az emberlány kétségbeesetten tekintett hol Radyriára, hol Athnerikre, kinek úgy szívébe mart a bírák ítélete. Nem mehet kedvesével, nem mehet a hőn szeretett Radyriával, ki mégis elhagyja a szigetet bármi áron.
Athnerik keserű szájízzel tekintett kedvesére. Amaz is szomorúan nézett vissza a sárkányfiúra, de ezt meg kell tennie a sárkányokért és az emberiségért.
– Radyria, biztos, hogy...ez az egyetlen út? – kérdezte hosszas drámai csend után Athnerik.
– Meg kell mutatnom nekik, hogy tévednek – felelte Radyria.
– De attól még nem kell eldobnod a szerelmeteket – szólt közbe Dagenis. – Én elmegyek...majd én beszélek az emberekkel. Megpróbálom meggyőzni őket – tette hozzá.
– Nem, az embernek bizonyíték kell...élő...mondjuk én s a tűzsárkányaim, s míg mi őket győzködjük, addig te, Athnerik, segíthetnél a Tanácsot rávenni arra, hogy segítsenek – szólt Radyria, kedvesére bökve.
Athnerik még mindig keserű szájízzel gondolt bele, hogy Radyria holnap hajnalban elhagyja a szigetet Dagenisszel és megannyi tűzsárkánnyal együtt. És van még valami, pontosabban valaki, akiért aggodalom ébredt mindnyájuk szívében. Athnerik keze Radyria pocakjához simult. Nem gömbölyödött még az, de bizony korán megbizonyosodtak róla, hogy a család nagyjából két év múlva biztosan gyarapodni fog.
– Radyria, ha igaz, én...én...apa nélkül mivé legyen szegény?– simogatta meg Radyria hasát Athnerik.
– Vigyázni fogunk rá nagyon, s mihelyt felnő, már emberekkel karöltve térünk vissza...ővele együtt – szólt Radyria, s arcán megvillant egy keserű mosoly. Akkor dőlt el, akkor dőlt el minden. A száműzetéssel kezdődött, és a rabszolgasággal végződött.
Radyria és Dagenis a tűzsárkányok népével együtt elhagyták a szigetet, s Nyugat-Thyragorba költöztek. Ott azonban újabb veszedelmekkel kellett szembenézniük: a gyűlölt sárkányölők gyűlölködő leszármazottjaival s a ténnyel, hogy Radyria gyermekére halál vár, ha népe megtudja, hogy a „száműzők” egyike, egy éjsárkány vére vegyül majd az utód ereiben a nemes tűzsárkányokéval. Radyria, miután több tucatnyi alattvalójának halálát okozták felbőszült thyragor bűbájosok, kik az előítélet kincstárából gyarapították vagyonukat, a tűzsárkányok úrnője Rägardurhoz fordult, s békéért esedezett.
A császár engedett a kérésnek, és elfogatott, majd kivégeztetett mindenkit, ki tűzsárkányokat merészelt ölni. A békének azonban hatalmas ára volt. Rägardur egyik felfedezője, Aheidyr rádöbbent, hogy létezik egy kristály, mely képes sárkányelméket irányítani, legalábbis a testük felett át tudja venni az uralmat, hát felhasználták azt, így lettek a tűzsárkányok Thyragor akaratának foglyai. Radyria rabszolga lett megannyi alattvalójával együtt. Sokakat megőrjített a kristály, mások, kik próbáltak ellenállni, halálukat lelték thyragor kezek által. Így született meg a Zadyria Szerzetesrend, Thyragor egyetlen istennőjének „szent” szerzetesrendje. Ezt sárkánylovasok alkották, kiknek élére Aheidyr állt, és vasmarokkal uralkodott, miközben Rägardur talpnyalójaként újra meg újra kezet csókolt a császárnak, hű ebként körülrajongva őt.
Minden azonban nem veszett el. Dagenisnek fülébe jutott, hogy Kyrgos király fényes győzelmeket aratott a thyragorok felett Meyradur tartományban, hát Syragonia felé vette az irányt, kezében Radyria tojásával, az egyetlen olyan száműzött sárkánnyal, kit meg tudott menteni a szörnyű sorstól.
Syragoniába érve ismerkedett meg Kheirandorral, és esett szerelembe, legalábbis annak vélte azt a furcsa rajongást hajdan, de nagyot tévedett. Sem Kheirandor, sem Kyrgos segítségére nem számíthatott már, hát most Meyradurba tart Argorral együtt, megelégelte ugyanis Kheirandor hitvány bánásmódját, és mentette a tojásr, Radyria gyermekét is. Bármi is az ára, Rägardurt s Kheirandort meg kell fékezni, ennek pedig egyetlen módja van: Meyradur elszakítása Syragoniától, illetve annak felvirágoztatása, hogy aztán Thyragorral is felvehesse majd a harcot, hisz a császár nem fogja tétlenül nézni, ahogy egykori tartománya javakat szolgál egy másik uralkodónak önállón s függetlenül mind a syragon, mind a thyragor korona hatalmától, ellenezve a tűzsárkányok rabszolgaságát is.


Kategória   Hírek